“A fiam Én kicsi pónim-os pólót szeretne”

tif„Tiffany Skrezyna, egy amerikai anyuka, akinek egy 10 éves, egy 7 éves és egy 2 hónapos kislánya, valamint egy 5 éves kisfia van, a nemek közti egyenlőtlenségről és a társadalmi kettős mércéről írt a Scarymommy oldalon. Ennek a fordítását olvashatjátok itt:

Nemrég olvastam egy cikket 2 elégedetlen anyukáról, akiket zavart az, hogy a boltokban nem elég nagy a változatosság a lányruhák terén. Olyan ruhákat, amelyek rakétákat, hajókat, vonatokat és dinoszauruszokat ábrázolnak, jellemzően csak a ruhaboltok fiú-részlegen lehet találni.

Ezen elgondolkodtam.

Tetszik az ötlet, hogy lányruhákat fiús ábrákkal lehessen kapni.

Azonban… Mi a helyzet az érem másik oldalával? Mi a helyzet azzal a fiúval, aki olyan ruhát szeretne, amin lányos ábra van? Mi a helyzet azzal a fiúval, aki Olaf helyett Elsa szeretne lenni Haloween-kor?

Mi van a fiúkkal?

Én mint nő természetesen támogatom a nők jogait és a nemek közti egyenlőséget. Képes szeretnék lenni arra, hogy mindent elérjek, amit egy férfi el tud, azt szeretném, hogy a társadalom a tulajdonságaim és az értelmem alapján ítéljen meg, nem pedig a nemem alapján. Ezt szeretném a 3 lányomnak is.

Szóval én nem azzal vitatkozom, hogy végre észrevették, hogy vannak olyan lányok, akik szuperhősök, asztronauták, vagy tudósok szeretnének lenni. Nem azzal vitatkozom, hogy az emberek elkezdtek beszélni és tenni ez ellen és nem is azzal, hogy úgy tűnik, hogy mindenki támogatja ezt a fajta egyenlőséget.

A nők bármit csinálhatnak, amit a férfiak.

A lányok szerethetnek bármit, amit a fiúk.

Másrészt viszont, a fiúk…

Én ezt az oldalát nézem.

Ha az egyik lányom inkább nadrágot szeretne viselni, sportolna, vagy bármilyen tevékenységet végezne, amitől kevésbé lesz “lányos”, senki nem gondolja azt, hogy ne tehetné. Ha ő sportos, akkor az ő atlétikai képességeinek tapsol mindenki. Ha ő elég okos, az eszével sokra fogja vinni az életben. Ha ő csak egy lány, aki szeret kint játszani és koszos lenni, azt tudom mondani, hogy mindenki ösztönözni fogja arra, hogy ezt tegye. Ha kiposztolnék egy képet róla a Facebook-ra, amelyen kezeit a sárba nyomja, akkor lájkok és megjegyzések százait kapnám. Mit gondoltok, mi az, amit egy hozzászóló se mondana?

“Hé, nem gondolod, hogy valami lányosabb tevékenységre kéne ösztönöznöd a lányodat?”

“Ha hagyod, hogy sportoljon, akkor biztos leszbikus lesz”

És most jön az a pont, ami miatt én dühös vagyok. Itt van az, amikor az anyatigris előjön belőlem. Az én tökéletes, imádnivaló kisfiam, Elsa jelmezt szeretett volna felvenni Halloween-kor. Végül neki tetszett a jelmez, amit nekünk kellett összeállítani, mivel egyik boltban sem lehetett kapni fiúknak Elsa jelmezt. Abba pedig bele se merek gondolni, hogy mit mondott volna a többi gyerek a fiamnak, ha a sajátomat adom rá.

 

tif2A kisfiam szereti az Én kicsi pónimat is – szerintetek találtam valaha is egy Én kicsi pónimos pólót neki? Nem. A lányaimnak tudok venni egy csomó szuperhősös pólót, akár még a fiú részlegről is, mivel elég nem-semlegesek ahhoz, hogy ne aggódjak amiatt, hogy a többi gyerek zaklatná ezért. A lány részlegen minden póló tele van fodrokkal az ujjain, különböző árnyalatú rózsaszín és lila színnel, szalagokkal.

Anyaként ez egy állandó dilemmámmá vált. Igen, vásároltam a fiamnak egy lányos pólót és ez őt most boldoggá tette. De mi történik akkor, ha engedem, hogy viselje azt az iskolában és egy-két gyerek megjegyzést tesz a pólójára? Ő elég érzékeny. Úgy érzem, hogy én és a férjem folyamatosan egyensúlyozunk aközött, hogy hadd viseljen, amit szeretne, de ne kerüljön a tűzvonalba. Én első kézből tudom, hogy egyesek mennyire kegyetlen megjegyzéseket tudnak tenni a társaikra és én ettől meg szeretném védeni a fiamat, úgyhogy vigyázok arra, hogy mit visel az iskolában.

Szóval… miért nem beszélünk a nemek közti egyenlőtlenség ezen oldaláról?

Miért összpontosítunk arra, hogy a lányok azok legyenek, akik akarnak, hogy azt csinálják, amit akarnak, miközben teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy a fiúk mit szeretnének?

És miért, miért, miért van az, hogy az egész társadalom, beleérve a családtagjainkat és a barátainkat úgy érzi, hogy ilyeneket kell mondaniuk nekem és a férjemnek:

“Nem gondoljátok, hogy más irányba kéne őt ösztönözni?”

– Oh, úgy érted, hogy nem gondoljuk-e azt, hogy azt kéne mondanunk a fiúnknak, hogy ne azt csinálja, amit szeretne, hanem autózzon vagy játsszon valami fiúsat? Nem.

“A fiatok meleg lesz. Ő teljesen az.”

– Tényleg? És ezt te, honnét tudod?

“Ti arra tanítjátok a fiatokat, hogy meleg legyen.”

Szó nincs erről.

Szóval kérlek titeket, beszéljünk erről. Szakítsunk azzal a negatív sztereotípiával, hogy a fiúk bizonyos dolgokat csinálhatnak, a lányok meg bármit. Támogassunk mindenkit, ne csak egy nemet. Kérlek.

Egy mama, akinek elege van.”

Ez az anya olyan hangon szólalt meg, amit ritkán lehet hallani: a valódi egyenlőség hangján, ezért gondoltam azt, hogy helye van itt is.

A cikk alatti hozzászólások egy jelentős részéről ez már nem mondható el. Igen tanulságosak azok is szerintem. Mint minden ilyen témájú cikknél, a hozzászólók között egyből megjelentek a magukat feministáknak nevezők. Nem véletlenül írom így, hiszen ezt ők kihangsúlyozták (miközben egyébként senki nem kérdezte őket, arról, hogy milyen ideológiai nézeteket vallanak, a cikk nem szólította meg őket kifejezetten).

Ha esetleg azt gondolnád, hogy mindezt azért tették, hogy elismerjék azt, hogy van “némi” felelősségük e társadalmi kettős mérce létében, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy tévedsz. Nem ez történt. A problémát lekicsinylő, férfihibáztató hozzászólások érkeztek… Rengeteg hasonló van, de csak kettőt idéznék, hiszen lényegében mindegyik ugyanarról szól, csak máshogy van elmondva:

“Nem hiszem, hogy olyan nagy stigma lenne ezzel kapcsolatban, mivel ez az egész arról szól, hogy a lányos dolog az rossz, a fiús dolog az jó”

“Az egész “lányos dolgot szeretni rossz” a patriarchális/nőgyülölő társadalom miatt van, hiszen ezen társadalmi rendszer természetéből adódik az, hogy minden ami a lányokhoz köthető alulértékelt”

Bőven volna mit idézni, de inkább nem is folytatom. Úgy tesznek, mint, akik elméletileg támogatják az anyát, azonban nyilvánvalóvá teszik azt, hogy egyébként a kisujjukat se lennének hajlandóak mozdítani azért, hogy változzon a helyzet. (Tehát valójában nem támogatják.)

tif3Az egy dolog, hogy nem érzik a felelősségüket abban, hogy milyen hatással van az a társadalomra, hogy évtizedek óta egyfolytában azért balhéznak, hogy a lányoknak és a nőknek joguk legyen mindenhez, miközben fordított esetben nem tesznek semmit, de azt különösen sértő, hogy ideológiai alapon próbálják megindokolni mindezt. Hogy nem azt nézik, hogy mivel támogathatnák azokat a fiúkat, akik ilyen helyzetben vannak, hanem azt, hogy ezt hogyan tudnák felhasználni a saját politikai haszonszerzésükre, hogy ezt az egészet hogyan tudnák összekötni a saját propagandájukkal, hogy hogyan tudnák kihozni még ebből is azt, hogy valójában még ez is a nőelnyomás miatt van.

Ezekből a mondatokból, ugyanis az derül ki, hogy (szerintük) nincs is szükség arra, hogy ezt fiúkat/férfiakat érintő hátrányként, diszkriminációként értelmezzük, mivel (szerintük) ez a kettős mérce is úgy szűnhet meg, ha csak róluk van szó. Szerintük ugyanis, a női emancipációval automatikusan elfogadottá válik ez is, mivel most minden, ami a nőkhöz, lányokhoz köthető, az alulértékelt.

Hogy lássuk, hogy ez mennyire fals érv, elég csak arra gondolni, hogy pl. az anyaság mennyivel az apaság fölött áll társadalmi megbecsültségét illetően…

Ami viszont egy érdekes kérdés itt: kik azok, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy a hagyományosan nőies tulajdonságok leértékelődjenek? Kik azok, akik folyamatosan a férfiak „csodálatos” helyzetét hangoztatják, és olyan értékrendet mutatnak az emberek felé, hogy ami “férfias” az a jó, ami “nőies” az rossz?

Gondolkozzunk el azon, hogy vajon mi lehet az oka, hogy épp azok mondják, hogy várjuk meg azt, hogy a nőiesség felértékelődjön és akkor minden tökéletes lesz, a fiúknak is mindent szabad lesz, akik ezzel párhuzamosan épp ellenkező értékrendet képviselnek és a hagyományosan nőiesnek tartott értékeket, tulajdonságokat, dolgokat döngölik a földbe és arra ösztönzik a lányokat is, hogy ne legyenek olyanok.

Ha ezt logikusan átgondoljuk, nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy más nem lehet ennek az oka, mint a rosszindulat: hogy másról ne legyen szó, csak és kizárólag róluk, hogy olyan egyenlőtlenségről semmiképp ne legyen szó, amik a fiúkat érinti hátrányosan. Hogy miért? Azért, mert azt tudják, hogy ha figyelmet kap az, hogy nemcsak nekik vannak hátrányaik, hanem a férfilét nem is olyan jó, mint amilyen képet ők felvázolnak erről, akkor ezzel az eszmerendszerük kiindulópontja dől meg: mivel az a tény, hogy ők is rendelkeznek előnyökkel, nem mást mutat meg, minthogy mégsem annyira hátrányos helyzetűek ők, mint aminek mutatni szeretnék magukat.

Ezek a válaszok tehát, nem a problémát oldják meg, de lényegüket tekintve a férfihibáztatóak és a nemek egyenlőségét gátolják. Ezért van szükség más megközelítésre: egy olyanra, amely a nők bármi áron történő áldozataként való interpretálása helyett a valódi egyenlőséget célozza.

Hozzászólások