Hada Renáta abortálta volna a gyermekét, ha időben megtudta volna, hogy fiú

hadaFábry Sándor egykori szeretőjének, Hada Renátának nemrég született meg a kisfia, Pisti. A TV2 celebje korábban ország-világ előtt hirdette, hogy abortálta volna a gyermekét, ha időben megtudta volna, hogy fiú. Most, hogy megszületett a fia, azonnal teherbe akar esni, hogy végre lánya legyen. Sőt mi több: “halálosztásba” kezdett azokkal szemben akik kritizálják őt.

Kisfia megszületése előtt az első gyermekével volt várandós (a korábbi 2 abortuszát leszámítva) Hada Renáta. Az első vizsgálatok alkalmával a 11. héten, azt mondták neki az orvosok, kislánya lesz, azonban a 19. héten derült ki, hogy mégis kisfiút vár. Ettől teljesen kiborult, közölte, hogy az abortuszt választotta volna, ha hamarabb tudja a gyermeke nemét. Állítása szerint csak sírt, nem evett és nem is akart felkelni.

 

Ő azonban nem nyugodott ebbe bele, a 8. hónapban közölte: miután megszületett a kisfia azonnal teherbe akar esni, hogy végre lány legyen.“Egyből csinálunk kistestvért neki, akármi is van. Ha alszom, ha halott vagyok, ha félrebeszélek, ha begyullad a mellem és lázam van, a gyerekprojekt folytatódik, nem állunk le a kislányig” – mondta.

Szerintetek mégis milyen anya az, akinek akárcsak a gondolatában felmerül az, hogy elvetesse a gyermekét csupán azért, mert nem olyan nemű amilyet ő szeretne? Egyáltalán nevezhető-e anyának? De itt ráadásul többről van szó: Renátának ez a gondolat nemcsak, hogy felmerült az agyában, hanem úgy is gondolja, hogy igaza van és még hirdeti is a nyilvánosság előtt.

Ez már az önzőségnek egy olyan szintje, amire nem is igazán találok szavakat. Úgy tűnik, hogy annyira nem számít neki a saját gyermeke, hogy még az sem érdekli, hogy milyen érzés lesz a fiának azt olvasni, hogy “ha időben megtudtam volna, hogy nem lány vagy, akkor megöltelek volna” – ugyanis amit mond az tulajdonképpen ezt jelenti a gyermek szemszögéből.

Már avval kapcsolatban is volnának kétségeim, hogy aki ennyire önzően gondolkodik, ennyire nem akar fiút, képes volna-e a fiát úgy nevelni, hogy ő ne érezze az anyai szeretet hiányát. Viszont az, hogy most egyből nekilátnak lányt csinálni, aki ha valóban az lesz, akkor feltehetően a család kedvence lesz, egészen elképesztő. Abban a családban, ahol így gondolkodnak a szülők, hogy a lány a tökéletes gyermek, a fiút pedig abortálni kell, aligha kaphat azonos szeretet és törődést egy fiúgyermek és egy lánygyermek.

hada2Nem véletlenül említem itt az egész családot, mert azért az is figyelemreméltó, hogy az apa szó nélkül tűri ezt az ámokfutást, amit Renáta rendezett az elmúlt hónapokban és készségesen hajlandó részt venni abban, hogy a már meglévő gyermek mellé csináljanak egy “jobbat”, egy “tökéletest”.

Ez ahhoz hasonlít, mint amikor a szülők ajándékba játékbabát vesznek egy kisgyermeknek, akinek viszont egy másik, szerinte jobb játékbaba kell. Egészen addig hisztizik, amíg meg nem kapja: attól kezdve az lesz a kedvence, a régi baba pedig már csak a szobája legeldugottabb sarkában porosodik…

Renáta azonban nem állt meg ott, hogy a saját, még meg nem született fiát becsmérelje, közösségi oldalán az alábbi megjegyzést fűzte a vele kapcsolatos hírekhez: „Sajnos nem láttam még csodálatos értelmes fiúgyereket… Ezért is voltam/vagyok kislánypárti!”

Itt aztán végképp joggal háborodik fel minden szülő, akinek van fiúgyermeke, hiszen ezzel a beszólással az ő gyermekeiket is becsmérelte. És nem mellesleg a nevelt fiait is (Hada Renáta a férjével és annak 2 fiával élt együtt). Nekik is biztos nagyon jó érzés lehet hallani, hogy a nevelőanyjuk így beszél róluk.

Ráadásul épp ő beszél olyan emberi tulajdonságokról, mint az értelem? Az alapján amit itt hallunk ettől a nőtől, ő mindennek tekinthető csak csodálatosnak és értelmesnek nem. Nem vállalok nagy kockázatot azzal, ha azt állítom, hogy még nem láttam olyan gyereket (se fiút, se lányt), aki ne múlta volna felül ezen tulajdonságok terén őt. Olyat például még egy gyerektől se hallottam, hogy el kéne venni valakitől az élethez való lehetőségét a neme miatt.

Az sem épp az értelemről tanúskodik, hogy Pistinek szerette volna anyakönyveztetni a kicsit (a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete több ízben elutasította az ő és férje névbejegyzési kérelmét).

A baba megszületése után Renáta a TV2 egyik riportjában azt nyilatkozta, hogy aki őt vagy, aki őt vagy a gyermeket bántja, az halálnak halálával lakol. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy érdemes pár szót szólni hozzá is:

Nos, szeretnélek emlékeztetni kedves Renáta, hogy épp te voltál az aki bántani akartad a gyerekedet, te voltál az aki meg akartad ölni őt, azért mert fiú és csak azért nem tetted meg, mert a törvényi keretek nem biztosítottak számodra lehetőséget. Javíts ki ha tévednék, de tudtommal nem határolódtál el korábbi kijelentéseidtől és nem adtál semmilyen magyarázatot arra, hogy miért nyilvánultál meg olyan módon, amin minden jóérzésű ember felháborodik.

Erre most te mondod nekünk azt, hogy aki bántani akarja a fiadat, az felkerül a halállistádra? Senki nem akarja bántani a fiadat, téged sem azért kritizálunk, mert a fiadat akarjuk bántani, hanem azért, mert épp a fiadat szeretnénk ezzel megvédeni.

nevtelenk.png

Tényleg elkezdte…

Halálosztás helyett inkább oda kellene figyelni az emberek véleményére. Nem lehet, hogy esetleg veled van a probléma? Tudod vannak emberek, akik még a kutyájukkal se tennék azt, amit te tettél volna a fiaddal. Az a hozzászólás amin te kiakadtál ennyit jelent és teljes mértékben igaz is.

Annak örülök, ha a kisfiad most még tényleg boldog baba, aligha lenne az, ha tudná, hogy megölted volna, azért, mert fiú, vagy ha tudná, hogy te most éppen azért akarsz csinálni még egy gyereket, mert ő nem elég jó neked.

Modellként nyilván tudsz remek közös fotókat készíttetni Pistivel, de akik ismerik ezt a történetet, azokat ez nem fogja meghatni. Esetleg ha halálosztás helyett nyilvánosan bocsánatot kérnél és magyarázatot adnál a történtekre, akkor más hangnemet is megüthetnénk. Van miért és van kitől bocsánatot kérned: elsősorban a fiadtól (ezt nagyon remélem, hogy nem kell magyaráznom, hogy miért), de nem csak tőle, hanem tőlünk is. Ugyanis akinektöbb, mint 4 000 Facebook ismerőse van, akit emberek százezrei néznek a TV-ben, az felelősséggel tartozik, azért amit mond.

***

Anélkül, hogy kétségbe vonnám Hada Renáta személyes felelősségét, azért azt is fontos megemlíteni, hogy ez feltehetően nem egy egyedi eset. A nem-szelektív abortusz ritkán derül ki, főleg ha nincs is megfelelő szabályzás. Az is jó kérdés, hogy az orvos miért mondja meg 11 hetes korban azt, hogy szerinte milyen nemű a gyermek, ha a magyar jogszabályok szerint a 12. hétig el lehet végeztetni az abortuszt.

A szabályzás hiánya egyértelműen közrejátszik abban, hogy egyre gyakrabban hallunk ilyen híreket. Véleményem szerint elfogadhatatlan, hogy bárkitől is a neme miatt vegyék el az élethez való jogot, a törvényeknek szigorúan – külön tényállásban – kellene tiltani a nem-szelektív abortuszt.

Hozzászólások