Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint az volna a jó, „ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. Azt gondolom erről, hogy…
Nos, itt két dolog van: egyrészt, ez a mondat minden kétséget kizáróan szexistának tekinthető, hiszen itt nem másról van szó, minthogy Kövér, a nemek professzorának szerepében tetszelegve kívánja kiosztani a dolgainkat. Itt konkrétan azt, hogy a lányainknak, hogyan kéne gondolkodniuk az életük prioritásairól, csupán azért, mert lánynak születtek. Az se mellékes, hogy Kövér ezzel a véleményével egy, már meglévő társadalmi elvárásra erősít rá, amely létezik és a nemek egyenlőtlenségén alapszik (egy nőtől inkább elvárják az emberek, hogy vállaljon gyermeket és helyezze életének a középpontjába, mint egy férfitől).
Viszont a másik oldal, amely egyből neki támadt Kövérnek, szokás szerint kiforgatta Kövér szavait és még szexistábbá tette annál, mint ami. Ez alatt azt értem, hogy eltúlozták, hogy bele lehessen láttatni olyasmit, hogy Kövér lenézi a nőket, hogy a férfi alá szeretné rendelni őket stb. Ismerjük ezt jól, nem is szeretnék most külön kitérni ezekre, hiszen mindig ez csináljak.
Maradjunk mérsékeltek: ne túlozzuk el, amit mondott, de legyünk kritikusak, hiszen ez tényleg egy olyan mondat, amin van mit kifogásolni. A gyermekvállalás egy közös ügy. A nőé is és a férfié is. Közös döntésnek kellene lennie. Ha valaki itt kiemeli a nőket, hogy ez az ő dolguk, kötelességük, felelősségük, akkor, még ha nem is az a célja, de ezzel egy többletterhet rak rájuk, és még azt is sugalmazza ezzel, hogy a nők hibája Magyarország demográfiai problémája. Ez igazságtalan a nőkkel szemben.
De ez nem csak a nőknek rossz! Arról valamiért nincs szó (na vajon miért?), hogy ez az apáknak is rossz. Kövér mintha egyszerűen “elfeledkezett” volna az apákról, mintha az apák nem is léteznének. Mintha az nem is számítana, hogy egy férfi szeretne-e gyermeket vagy sem, mintha nem is lenne ott az apa, mint kompetens, egyenrangú szülő.
A népességfogyás valóban egy súlyos probléma. Magyarországon az átlagos gyermekszám 1,41. Ez nagyon alacsony. Aligha kétséges, hogy a nemzeti politika prioritásának kell lennie annak, hogy több gyermek szülessen. Magam is örömmel tapasztaltam, hogy az elmúlt években hatalmas fejlődést láttunk e téren és a kormány elkezdte kiemelt kérdésként kezelni a problémát.
Viszont azt is gondolom, hogy ennek a politikának olyannak kellene lennie, amely egyenrangúként kezeli a szülőket. Egyenlő terhekkel, egyenlő jogokkal, egyenlő kötelezettségekkel. Olyannak, amely akár célzott intézkedésekkel is a szülők feladatmegosztásának rugalmasságára törekszik.
Miért nem mondta Kövér inkább azt, hogy a lányainknak és fiainknak egyaránt a gyermekvállalást kéne a legmagasabb minőségű önmegvalósításnak tartani? Egyáltalán, miért nem támogatja a kormány jobban az apákat, hogy egyenlő szerepet tölthessenek be a gyermekek életében (pl. maradjanak otthon a kisgyermekükkel)? Miért van az, hogy az intézkedéseik középpontjában az anya áll? A nemek közötti egyenlőség semmiképpen nem áll ellentétben a népesedéspolitikával.
Ha a férfiak több gyermeket szeretnének, mert többen tartják ezt az önmegvalósítás “legmagasabb minőségének”, akkor az éppúgy pozitív hatással lenne a gyermekvállalásra, mint a nők esetében.
