A bántalmazott férfiaknak nincs helye a CSBE elleni kampányokban?

20161101_111754Lakner Dávid a mai Magyar Nemzetben megjelent cikkében az Ökumenikus Segélyszervezet családon belüli erőszak elleni kampányát bírálja, mondván: nem a valósággal néz szembe. Azt kifogásolja, hogy az utcai hirdetéseken már a férj fejére húzva is láthatunk mosolygós arccal kipingált zacskót.

A szerző azt írja (feltehetően csupán sztereotípiák által vezérelve, mivel alá semmivel nem támasztja), hogy „sajnos a valóságot rendszerint elmismásoló politikai korrektség itt is felütötte a fejét, így az utcai hirdetéseken hamar már nemcsak az anya vagy a gyerek, de a férj fejére húzva is láthattuk a mosolygós arccal kipingált zacskót” – holott, szerinte a fizikai erőszak az esetek túlnyomó részében a nők ellen irányul.

Írja mindezt úgy, hogy valójában nincs arra vonatkozó megbízható adatunk, hogy Magyarországon milyen a fizikai bántalmazást elszenvedett nők/férfiak aránya, számos külföldi kutatás eredménye (lásd pl. itt ) pedig nem támasztja alá azt a feltételezést, hogy férfiak elenyésző számban lennének áldozatok (egyébként statisztikailag mit is jelent az a “túlnyomórészt”?).

Még, ha ez a kampány valóban csak a fizikai erőszak áldozatairól szólna, és valóban igaza lenne abban is, hogy “túlnyomórészt” nőket érint, a valósággal való szembenézés, akkor sem az lenne, hogy a többi CSBE kampányhoz hasonlóan, itt sem jelennének meg férfiáldozatok (az már mindenképp a valóság leegyszerűsítése lenne).

Bár szerinte ez a kampány nem alkalmas arra, hogy az erőszak más típusaira is felhívja a figyelmet (mivel a lelki bántalmazás nem hagy látható nyomot), figyelemreméltó, hogy azt, azért mégiscsak fontosnak érzi hozzátenni, hogy a lelki bántalmazásokat épp olyan sokszor láthatjuk nők ellen használni, mint férfiak ellen. Amit itt külön kiemelt, az azzal való fenyegetést, hogy nem láthatja a másik fél a gyereket, abban az esetben mindez nehezen képzelhető el, hiszen tudjuk jól, hogy a Magyarországon a jellemző gondolkodásmód még mindig az, hogy a gyereknek az anyja mellett van a helye, és mindez a joggyakorlatban is megnyilvánul.

Mindebből pedig azt a téves következtetést vonta le (immár a fizikai és lelki bántalmazásokra vonatkozóan is), hogy “csalóka az a többször hallott állítás, miszerint a férfiak is legalább ugyanolyan arányban lennének veszélyeztetettek” – holott ez az állítás egyáltalán nem szokott elhangzani (az sokkal inkább, hogy csak nők az áldozatok, vagy elenyésző a férfiak száma az áldozatok között) és tudtommal az Ökumenikus Segélyszervezet kampányában sem hangzott el.

Érdemes feltenni a kérdést, hogy miközben csak a bántalmazott nőknek van érdekképviselete Magyarországon, miközben a hatóságok egyáltalán nem foglalkoznak a bántalmazott férfiakkal, miközben a társadalom is elítéli őket, miért az a probléma, hogy van egy kampány, ami foglalkozik velük és miért nem az, hogy más kampányok egyáltalán nem.

Hozzászólások