“A férfiak nem tudják…”

22519604_10154316388828078_6685968349070837885_nCzutor Zoltán énekes, zeneszerző nők #metoo bejegyzéseit látva döntött úgy, hogy egy Facebook bejegyzésben ír arról, hogy neki is voltak kellemetlen tapasztalatai. A bejegyzése alatt kialakult vitában többen is azt hangoztatták, hogy ez nem összehasonlítható a nőket ért zaklatással: a férfiaknak egészen más ez.

#metoo #comingout
Egy igen tisztelt nőismerősöm (és minden második mai poszt a hírfolyamomban) késztet arra, hogy leírjam alábbiakat.
Ma szépen végiggondoltam azt a 80-100 esetet az elmúlt bő 30 évből, amikor váratlanul az ágyékomra tette a kezét egy nő, kéretlenül elkezdett masszírozni a munkahelyemen egy másik idegen csaj, vagy iskolában egy harmadik. Amikor megharapdálta a számat és/vagy a nyakamat a mosdóra menet egy ötödik-hatodik, vagy a megvalósuló szextől tette függővé, hogy megad-e egy támogatást egy államtitkárságon dolgozó hölgy még 200X-ben (végül nem támogattak), médiában egy producer felesége azzal feltétellel ígért szereplést, ha megdugom (nem szerepeltem aztán), számtalanszor akaratom, kérésem és vágyaim ellenére pucsítva tolakodtak az ölembe hölgyek a legváratlanabb helyeken, táncolni rángattak, amikor utálok. Falhoz löktek és rám másztak ismeretlen csajok, mert “úgy látták”, hogy én erre vágyom. Több száz tátogó pinás, csöcsös képet küldtek ismeretlenek, amikor egyáltalán nem vagyok kíváncsi ilyesmikre. A kapcsolataimban hegesre, véresre karmoltak, rugdostak a párjaim, mert – ahogy mondtam, kéretlenül, de – ilyen képeket kaptam mms-ben, emailen és mindenhogy. Fiatal és idősebb nők levelekben, üzenetekben, vagy személyesen fenyegettek meg, hogy mit tesznek velem, az életemmel, a családommal, ha nem “leszünk egymáséi.
Visszafordíthatatlanul mocskos egy világban éltem/nőttem fel. Ezek szerint áldozatként, AMIT ÉN MINDEZEK ELLENÉRE SEM ÉREZTEM. Nem érzek késztetést, hogy bármelyik zaklatómnak, keserűséget okozó nőnek, bosszantó asszonynak, rémesen tolakodó fiatal lánynak ideírjam a nevét. – írta Czutor.

A bejegyzés alatt megszólaló nők egy részétől megfogalmazódik, hogy a férfiak nem tudják, hogy milyen egy nőnek átélni a férfiak kéretlen közeledését. Ezzel részben egyet is értenék, hiszen a tapasztalás függ magától a tapasztalótól is (ezért fontos az, hogy ne csak nők, vagy ne csak férfiak véleményére támaszkodjunk bizonyos kérdésekben, hanem legyen egyensúly, sőt az is, hogy lássuk, hogy különböző helyzetű, értékrendű, érzékenységű nők/férfiak is másként élik meg ugyanazt a szituációt).

Ugyanakkor mindez egy olyan kontextusban jelenik itt meg, hogy a férfiaknak ezt könnyebb elviselni. “Azért nem értik a férfiak, mert nekik könnyebb”… Nos, ha valaki ilyen megállapításokat tesz nőként, akkor az azt feltételezi, hogy úgy gondolja, hogy a férfiak nem tudják azt, hogy a nőknek milyen, ő viszont nőként tudja, hogy milyen a férfiaknak. Így már nem tudok egyetérteni ezzel, hiszen az, hogy az embernek eltérő tapasztalatai lehetnek nőként, és férfiként oda-vissza igaz.

Mikor erre felhívjuk a figyelmet, nagyon gyakori ellenérv, hogy de hát a férfiak maguk viccelik ezt el, nem veszik komolyan stb. Az, hogy itt megjelenik egy jellegzetes, férfiak által megfogalmazott vélemény is, mely szerint a nők kéretlen közeledése nem annyira rossz, sőt vannak, akik szerint örülni is kéne neki, nem jelenti azt, hogy általánosítva azt lehetne mondani, hogy a férfiak így élik meg ezt. Könnyen belátható szerintem, hogy sokkal bátrabban, gátlások nélkül, könnyedén beszélhet erről az a férfi, akinek a véleménye egyezik azzal, amit egy férfitől elvárnak, különösen akkor, ha ő maga még nem került ilyen helyzetbe.

Megvannak az elvárt formái annak, hogy egy férfi és egy nő, hogy nyilvánuljon meg ebben a témában. Áldozatként a férfi leginkább sehogy, de ha már megnyilvánul, akkor tudja enyhíteni az esetleges társadalmi szankciókat azzal, hogy hozzáteszi, hogy őt ezt nem érte traumaként, hanem csak azért mondja el, hogy lássuk, hogy van ilyen is. Ráadásul minél súlyosabb szexuális zaklatást, erőszakot szenvedett el egy férfi, az annál nagyobb szégyen egy ennyire ellenséges, szolidaritásmentes környezetben.

Czutor Zoltán és Nyáry Kriszitián a hasonló problémát felvető nőkkel szemben egyaránt kihangsúlyozta azt, hogy ő személyesen ezt nem érzik akkora traumának. Ezzel nem azt szeretném kétségbe vonni hogy ők ezt valóban így gondolják (bár jegyezzük meg, van ilyenre is gyakran példa), hanem azt, hogy akik nehezebben élik meg ezt, azok különösen nem beszélnek erről. Vagyis azok a vélemények amiket hallunk arról, hogy a férfiak ezt hogyan élik meg, erősen szelektáltak, így egy torz képet kapunk arról, hogy a férfiaknak milyen ezt megélni.

Hozzászólások