Miért ilyen egyoldalú a nemekkel kapcsolatos politika Magyarországon és a világ országainak többségében? Ebben a cikkben ennek talán legfontosabb tényezőjére szeretném ráirányítani a figyelmet, illetve kitérek arra is, hogy bár kevésbé látható, de a nemek közötti egyenlőséget ma uraló szemléletmódnak van igazságosabb alternatívája, amely nem harcol egyik nem ellen sem, hanem azt célozza, hogy mindkét nem szempontjai figyelembe legyenek véve.
Az egyenlőség elvéből kiindulva egészen irracionálisnak tűnhet, hogy az ezzel foglalkozó politikából szinte teljesen mellőzve vannak a férfiakat érintő kérdések, kezdve a jogi diszkriminációtól, egészen addig, hogy az apák hátránnyal indulnak a gyermekelhelyezés esetén. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy a férfiak kevésbé tudnak (vagy akarnak) úgy kiállni a saját egyenjogúságuk és egyenlőségük érdekében, mint a nők. Mindez azonban még ha igaz is, nem magyarázza azt, hogy a férfiakért, vagy apákért kiálló szervezetek és kezdeményezések gyakran épp azoknak a döntéshozóknak, szervezeteknek részéről találkoznak leginkább elutasítással, akik a nemek egyenlőségének megvalósításán dolgoznak.
Bármennyire is bizarrul hangzik, úgy tűnik, hogy a nemek közötti egyenlőség érvényesítésének uralkodó felfogásában a nők státuszának bármiféle javítása többnyire prioritást élvez a valódi egyenlőség felett. Malmi, finn társadalomkutató doktori disszertációjában a nemek közötti egyenlőséget célzó politikának 2 egymással versenyező felfogását különböztette meg: a nők státuszának javítását priorizáló radikális feminista megközelítést, és a hátrányos helyzetű nem státuszának javítását priorizáló európai jogi megközelítést.
A radikális feminista megközelítés alapvetése, hogy a nők a hátrányos helyzetű nem, és a nemek egyenlőtlensége egy női probléma, ebből pedig az következik e szerint a megközelítés szerint, hogy a nemek egyenlőségét célzó intézkedéseknek elsődlegesen a nők státuszának, pozíciójának javítását kell céloznia. Ez a felfogás a férfiak jogait, egyenlőségét célzó törekvésekre gyakran ellenszenvvel tekint, mint olyan célokra, melyek a nők státuszát, pozícióját akár ronthatják is, ha egyáltalán képes is ezek egy részét integrálni a saját ideológiájába és politikájába, azt csak nagyon korlátozottan tudja.
A nemzetközi politikában úgy tűnik, hogy ez a szemléletmód vált meghatározóvá, oly annyira, hogy ez politikai döntéshozók által elfogadott fontos dokumentumokban ki is van mondva. A nemek közti egyenlőség érvényesítésével kapcsolatban az egyik legnagyobb hatású dokumentum, az ENSZ 1995-ös pekingi konferenciájának a zárójelentése kimondja, hogy a nők státuszának javítása (women’s empowerment) kell, hogy elsődleges prioritást élvezzen a nemzeti kormányok nemek egyenlőségével kapcsolatos politikájában. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nők státuszának javítása fontosabb prioritás mindennél, beleértve a nemek egyenlőséget is.
Ha figyelembe vesszük mindezt, akkor megérthetjük, hogy az olyan mindenki számára látható, férfiakat érintő problémák, mint az apák hátrányai a gyermekelhelyezések esetén, vagy a fiúk alacsonyabb iskolai teljesítménye, miért éppen a nemek közti egyenlőséggel foglalkozó testületek, programok, szakpolitikák számára láthatatlanok. Azt mondhatjuk, hogy önmagában az a tény, hogy a fiúk/férfiak társadalmi státusza bizonyos területeken alacsonyabb, mint a lányoké/nőké nem elégséges ahhoz, hogy a nemek egyenlőségével kapcsolatos politikát leginkább meghatározó radikális feminista diskurzus teret adjon ezeknek a kérdéseknek. A fent már ismertetett alapvetéseiből adódóan legfeljebb azokat a férfiak egyenlőségét célzó felvétéseket tudja elfogadni, a saját politikai célkitűzései közé integrálni, amelyet úgy ítél meg, hogy az egyben a nők státuszának javításával is jár.
Például előfordul, hogy elfogadhatónak tartja a férfiak támogatását abban, hogy gyermekgondozási szabadságra menjenek, ugyanis ennek van egy olyan aspektusa is, hogy ezzel a nők munkaerőpiaci helyzete javul, ezért úgy ítéli ezt meg, hogy az apák gyesre ösztönzése összességében a nők státuszát javítja a férfiakéhoz képest (emögött egy olyan gondolat van, hogy a fizetett munka nagyobb hatalommal és megbecsültséggel jár, mint a szülői feladatok ellátása).
Az európai jogi megközelítés viszont semleges kontextusban határozza meg a nemek egyenlőséget:
- A jogokhoz és lehetőségekhez való hozzáférést nem befolyásolja a nem.(2)
- Nemtől függetlenül ugyanazokkal a jogokkal, lehetőségekkel és státusszal rendelkezik az egyén.(3)
- A nemek közti egyenlőséget, akkor tekinthetjük elértnek, amikor a nők és a férfiak ugyanazokkal a jogokkal és lehetőségekkel rendelkeznek minden társadalmi szférában (…), és amikor a nők és férfiak eltérő viselkedései és szükségletei azonos értékűek.(4)
Ez a megközelítés olyan semleges meghatározásokat használ, mint pl. “a hátrányos helyzetű nem”, vagy az “alulreprezentált nem”, amely akár a férfiakra is vonatkozhat. Malmi azért nevezi európai jogi megközelítésnek, mert az Európai Unió bizonyos stratégiáiban (pl. Európai Szociális Alap programtervei és állásfoglalásai) jelenik meg, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy ennek ellenére az Európai Unió alsóbb, adminisztrációs szintjein már a radikális feminista diskurzus érvényesül.
Akik ezt a megközelítést képviselik a gyakorlatban alig láthatóak, halhatóak a közvélemény számára, hiszen mögöttük nincs meg az a lobbierő, ami a radikális feminista diskurzus mögött ott van. Ezen elvek érvényesülését többnyire apákat, illetve férfiakat képviselő szervezetek kérik számon, azonban ezeknek a szervezeteknek a súlya, lehetőségei, érdekérvényesítő ereje közelében sincs a feminista szervezeteknek.
Talán a legpozitívabb példa ennek bizonyos szintű érvényre jutására Finnország esete, ahol az apákat és férfiakat képviselő szervezetek már egészen korán, az 1960-as évek végén megjelentek, és ma már számos ilyen szervezet működik. Ezek a szervezetek elérték, hogy 2013-ban a finn kormány létrehozott egy munkacsoportot, amely célja az volt, hogy a férfiakat érintő ügyeket integrálja a nemek közti egyenlőséggel kapcsolatos politikába. A munkacsoport záródokumentuma végül a következő célokat fogalmazta meg:
- Apaság támogatása: Meg kell könnyíteni az apaság elismerését, a szülői támogatásokat egyenlőbben kell elosztani, javítani szükséges a bíróságok gyermekelhelyezési gyakorlatán, meg kell akadályozni a szülői elidegenítést, a váltott elhelyezést kell előnyben részesíteni.
- A munka és a családi élet összeegyeztetése: Fontos, hogy az apa többet lehessen jelen a gyerek életében, bátorítani kell arra a férfiakat és fiúkat, hogy részt vehessenek olyan foglalkozásokban és szakmákban, amelyek hagyományosan női foglalkozások.
- Oktatás: Meg kell szüntetni a lányok és a fiúk közti iskolázottsága közti szintbeli különbségeket, több férfit kell a tanári pályára vonzani.
- Társadalomból kiszorulás megelőzése és a kiszorult emberek támogatása: A társadalomból kiszorult emberek 2/3-a férfi, a kiszorulás okai általában az iskolázatlanság, munkanélküliség, hajléktalanság, mentális betegségek, alkohol – és drogfogyasztás, bűnözés.
- Szociális jólét és egészségügy: A férfiak várható élettartama alacsonyabb, ritkábban veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, ezért több figyelmet kell fordítani a férfiak szociális jólétére és egészségügyi helyzetére, a gyermekek jogait figyelembe véve meg kell vitatni, hogy szükséges-e 18 éves korhatárt felállítani az orvosilag nem indokolt körülmetélések esetében, a munkahelyi balesetek megelőzése érdekében figyelmet kell fordítani a munkahelyi biztonságra.
- Férfikép és diverzitás: Pozitívabb és változatosabb férfiképre van szükség, különösen károsak azok a nézetek, amelyek a problémás viselkedést és a férfiasságot összekapcsolják.
- Erőszak: Az erőszakot az elkövető és az áldozat nemétől függetlenül ugyanúgy kell kezelni, el kell utasítani az erőszak és a férfiasság összekapcsolását, az erőszakmentes konfliktusmegoldásokat kell népszerűsíteni, létre kell hozni olyan szolgáltatásokat, amelyek az erőszak férfiáldozatainak nyújtanak segítséget.
- A nemek egyenlőségének közös politikája: Amellett, hogy a dokumentum hangsúlyozza azt, hogy továbbra is van mit tenni a nők státuszának javításáért, leszögezi azt is, hogy a nemek közti egyenlőségnek nem csupán a nők státuszának javítása a célja, hanem egy olyan politikának kell lennie, amely közös, mindkét nemre vonatkozik. A férfiak nagyobb részvételét, illetve férfiszervezetek bevonását sürgeti, és tartalmazza azt, hogy Finnországnak aktívan fel kell vetnie a férfiak nézőpontját nemzetközi fórumokon, mint pl. az ENSZ-ben, vagy az Európai Unióban.
Magyarországon a fenti célkitűzések mindegyike figyelmen kívül van hagyva annak ellenére, hogy a fent ismertetett problémák mindegyike jelen van hazánkban is. A rendszerváltás óta a nemek közti egyenlőséget célzó kormányzati intézkedések kizárólag a nők státuszának javítását célzó intézkedések voltak, soha nem olyanok, melyek mindkét nem helyzetének javítását célozta volna azokon a területeken, ahol az adott nem képviselői rosszabb helyzetűek. A hazai politikai pártok között konszenzus van abban, hogy a nemek egyenlőségét képviselik, ahogy abban is, hogy ennek nem mond ellent az, hogy közben férfiakat diszkrimináló törvényeket támogatnak.
Ha egy kicsit távolabb megyünk a politikai elittől és megnézzük mondjuk az internet világát, akkor sem kapunk sokkal kedvezőbb képet. A Google keresőjébe ha magyarul beírjuk azt a kifejezést, hogy “nemek közötti egyenlőség” az első 50 érdemi találat között 40 olyan találatot kapunk, amely a nők státuszának javítása értelmében foglalkozik a nemek egyenlőségével és csak 10 olyat, amely semlegesen, és ebből is mindössze 3, amely nem teljesen általánosságban foglakozik a nemek egyenlőségével, hanem valamilyen kifejezetten férfiakat érintő témával is foglalkozik. Ahhoz, hogy ez a helyzet változzon, nagy szükség lenne minél több és több olyan civil kezdeményezésekre, amelyek azt célozzák, hogy a férfiakat érintő témák is napirendre kerüljenek.
