Folyamatosan egymásba érnek a rendszerváltás óta azok az állami nőprogramok, amelyek mesterségesen avatkoznak be a munkaerőpiaci trendekbe, mégpedig módszeresen a férfiak kárára. Miközben a férfiak elhelyezkedési lehetőségei általában is fokozatosan romlanak, miközben különböző formákban szabadon burjánzik a férfiellenesség a munkaerőpiac különböző szegmenseiben, most állami erővel rontanak tovább a helyzetükön. Nő-Köz-Pont – Munkaügyi és információs központok országszerte csak nőknek!
Régen felismerhettük azt a jelenséget, hogy az ún. értelmiségi munkakörökből, a különböző szakértői, ügyintézői, adminisztratív és ügyfélszolgálati, stb. munkakörökből folyamatosan szorulnak ki a férfiak. Nagyrészt a férfiak közül kerülnek ki a főiskolai, egyetemi végzettséggel hajópincérkedők és más értelmiségi pályaelhagyók is, így tulajdonképpen a férfiak módszeres proletarizálása zajlik. A férfiellenes diszkriminációban ősidők óta élen jár az állami foglalkoztatásügyi ellátórendszer, a munkaerő szolgálat is. Az ilyen úton szervezett felnőttképzések, másod-harmad képzések mindig is elsősorban a nők számára biztosítottak egy újabb szakma megszerzése mellett még időleges állami eltartást is.
A foglalkoztatásügyi nőprojektek azért nem szűnnek meg soha, mert arra a feministák által kifogásolt statisztikai tényre alapozzák ezek szükségességét, hogy a női foglalkoztatottak száma mindig is alacsonyabb a teljes munkaerőpiacot felölelő felmérésekben. Pedig nyilvánvaló és nagyon kézenfekvő tény az is, hogy akadnak olyan szerencsés nők, akiknek nem is szükséges dolgozniuk a megfelelően kereső családfenntartó mellett, hiszen ha a családok ezt megtehetik, akkor elsők között keresnek megoldást arra, hogy a nőnek a családi teendői mellett ne kelljen munkát is vállalnia. Az ezekkel a tényekkel soha megbékélni nem akaró, nagy befolyással bíró EU-s feministák is sokat tesznek a férfi munkavállalók tönkretételéért, hiszen jelentős uniós támogatásokkal gondoskodnak róla, hogy újabb és újabb nemzeti nőképzési és nőfoglalkoztatási projektek valósuljanak meg. Aztán a nem kevés pénzen képzett nőket természetesen el is kell majd majd helyezni valahol az eredményességi mutatók érdekében. Erre jön jól a munkaerőpiacnak az a része, amelyre az államnak befolyása van: az állami és önkormányzati szektorban. Így folytatódik soha véget nem érően a férfiak kiszorítása a munkaerőpiac magasabb státuszt és biztonságot jelentő részéről és burjánozhat tovább az egyre megalázóbb méreteket öltő diszkriminációjuk és elprolisításuk.
Letaglózva konstatálhatjuk, hogy immár Magyarországon is fékevesztetten tombol a férfiellenes nemi diszkrimináció. Munkaügyi központokat hoz létre az állam csak nőknek! Tanuljuk meg gyorsan az intézményrendszer nevét: Nő-Köz-Pont – vagy teljes nevén Női Információs és Szolgáltató Központ. Az intézményhálózat a munkaerő közvetítésen túl fejlesztéseket, képzéseket, felkészítéseket is biztosít majd az érintetteknek, vagyis a nőknek és a célirányosan nőket foglalkoztatóknak. 13,3 milliárd forint európai uniós forrásból 67 (!) helyi centrumot és azok koordinálására még országszerte hat regionális központot hoztak létre! És ne legyenek illúzióink, ennek a gigantikus infrastruktúrának a fenntartására tetemes összegeket kell majd elköltenie az államnak. A nők kedvéért. Az új nőprogramhoz társul egy olyan reklámszöveg is, amely szerint mindez majd a rugalmas foglalkoztatási formák elterjedését is élénkíti, „hiszen a munkavállalókért folyó versenyben a munkaadók örömmel biztosítanak majd rugalmas, például távmunka jellegű foglalkoztatásokat.” De ezen csak az nem röhögi halálra magát, aki nem tud róla, hogy egy másik jelentős mennyiségű állami pénzt felemésztő projekt sok-sok évvel ezelőtt ugyanezzel a háttérszöveggel hozta létre a Távmunka Koordinációs Közhasznú Társaságot. Ez a szervezet az ígérgetés mellett állítólag éveken keresztül informatikai rendszereket fejlesztett, majd végül az állam pénzt kezdett osztogatni egyes cégeknek, akik hajlandóak voltak nőket távmunkában foglalkoztatni. Aztán nagyon gyorsan és nagyon-nagyon csendesen kimúlt a távmunkaprogram.
Jelenleg már gőzerővel zajlik a nők elhelyezkedését és rugalmas foglalkoztatását segítő helyi központok megnyitása, ahogyan azt nem régen büszkén adta hírül Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára. Ezzel párhuzamosan azzal büszkélkednek, hogy már 2010 óta is 270 ezerrel nőtt általában a foglalkoztatott nők száma, a 15-24 éves női foglalkoztatottak száma pedig 25 ezerrel emelkedett. Vegyük észre, hogy miközben a „Nők 40” program tempósan kivonja a munkaerőpiacról az idősebb nőket, eközben a fiatal nőket két kézzel taszigálja be a rendszer a munkaerőpiacra. Ez különösen azért röhejes, mert ezzel párhuzamosan azon csodálkoznak és sírdogálnak, hogy miért nem akarnak anyává válni a fiatal nők. Esetleg netán pont egy olyan férfi eltartóképességére alapozva, akit éppen most szorítottak ki a munkaerőpiacról a fiatal nők kedvéért? Kész csoda lenne, ha a társadalommérnökség sarlatánjai egyszer komolyan elgondolkodnának azon is, hogy vajon miért is nem akarnak ilyen viszonyok között az apaságra vállalkozni a férfiak. Pedig szerintem megéri. Amikor majd lehetetlen helyzetüknek köszönhetően elmeszelik őket a tartásdíj elmulasztásáért, akkor végre elmondhatják, hogy egy állami intézmény az ő eltartásukról is gondoskodik: a börtön.
