Az MSZP nőpolitikai, nemek egyenlőségével kapcsolatos programja

mar20180403006-1024x576Az MSZP választási programjának, a “Tegyünk igazságot” névvel megjelent programnak nincs külön nőpolitikai, vagy bármilyen egyéb elnevezésű, a gender policyt tartalmazó külön programrésze. Ezzel együtt a választási programjukban és a kampány során több helyen is foglalkoznak/foglalkoztak a nemek közötti egyenlőséggel, az alábbiakban ezt ismertetem.

Mivel meglehetősen rövid és szűkszavú a választási program, ezért ezt nem is fogom szó szerint idézni, pár pontban összefoglalom a lényeget.

  • A nőknek egyenlő fizetés járjon, hogy ezt hogyan érnék el, és minden tulajdonítják a bérkülönbséget arról nem esik szó.
  • A nőkkel szembeni zaklatás és erőszak bármilyen formája ellen fellépnek. Megjegyzik, hogy adott esetben a férfiak elleni erőszak ellen is.
  • További célként tűzik ki, hogy növeljék a nők részvételét a politikai és társadalmi döntéshozatalban, illetve az állami vállalatok és háttérintézmények vezetői testületeiben. Támogatják a nők közép- és felsővezetővé válását, elérik, hogy az állami cégek vezető testületeibe legalább egyharmados arányban nőket válasszanak.

A programban ennyi van, ugyanakkor a választási kampányban, márciusban ennél bővebben foglaltak állást: számos nőpolitikai intézkedés ismertetése mellett elhangzott az is, hogy nekünk magyaroknak április 8-a lesz az igazi nőnap. Erről a Ferfihang.hu számolt be:

  • Molnár Gyula pártelnök beszédében azt mondta, hogy olyan kormányt kell létrehozni amely minden egyes törvény benyújtásánál meg fogja vizsgálni, hogy az milyen hatással van a nőkre.
  • Az MSZP “szigorítja a családon belüli erőszak intézményét.” és azonnal ratifikálja az Isztambuli Egyezményt.
  • Törvényt fog alkotni az egyenlő munkáért egyenlő bér intézményének magyarországi bevezetéséért.
  • Karácsony Gergely miniszterelnökjelölt szerint a magyar választójogban érvényesíteni kell a nemi kvótát.
  • Ott van sok nő ahol kevés a pénz, kevés a hatalom de sok a tennivaló. Azokon a területeken ahol sok nő dolgozik (oktatás, egészségügy, szociális ellátás) bért kell emelni.
  • Új alkotmányt fognak létrehozni, amelyben benne lesz a férfiak és nők esélyegyenlősége a fizetés szempontjából is.

Holott a párt a választási programban úgy határozza meg a politikáját, hogy “az igazságosságban és az egyenlőségben hiszünk. Baloldali pártként a gyengébbek oldalán állunk a hatalmasokkal szemben” azt látjuk, hogy az igazságosság és az egyenlőség szempontjából fontos, férfiakat érintő kérdések mind figyelmen kívül maradnak. Pár példát említenék:

  • A férfiak rossz egészségügyi állapota (a férfiak várható élettartama 7 évvel alacsonyabb, mint a nőké)
  • a tömegesen korai iskolaelhagyóvá váló fiúk problémája
  • Az Isztambuli Egyezmény családon belüli erőszak férfiáldozatainak helyzete
  • A hajléktalanság (a hajléktalanok 80% férfi),
  • Az öngyilkosságok (a befejezett öngyilkosságok 79%-át férfiak követik el)
  • Szenvedélybetegségek (többnyire férfiakra jellemző)

Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy bár komolyabb programot nem készítettek a témában, ami a nemek egyenlőségét illeti, a kampány során az MSZP a nőknek szinte mindent megígért (gondolok arra, hogy minden törvényjavaslatot a nők szempontjai alapján vizsgálnának), a férfiaknak pedig semmit.

Korábban a Demokratikus Koalíció és a Jobbik programjáról már írtunk (lásd itt: DK, Jobbik).

Hozzászólások