Beszélgetés Bélteki Katalinnal 2. rész

58581863_3139715179379294_6493906464682278912_nBélteki Katalin, szabadúszó aktivista, a nemek közötti egyenlőségért küzdő Valódi Egyenlőségért csoport tagja. Vele beszélgettem, az első részében a nőellenességről volt szó, ezúttal már áttértünk általánosabb témákra, mint a másik nemmel szembeni ellenszenv, a nemek közötti kapcsolat, illetve az általa ideálisnak tartott szeretetközösség. (A beszélgetés első része, ami a nőellenességről szól itt érhető el.)

Úgy látom, hogy fontos kérdések, valós problémák felvetése sokszor nőellenesség és férfiellenességgel jár együtt. És ez nagyon rossz irány. Ez alighanem káros a férfi – női kapcsolatra, de káros ezekre az ügyekre nézve is. Ha mindenki a maga problémájával van elfoglalva, akkor nem tudunk közös válaszokat találni. Itt van például a nők és a férfiak elleni erőszak esete, ahol bár máshogy jelenik meg a nők és a férfiak esetében, de a probléma az erőszak és nem azt tapasztaljuk, hogy szolidaritás lenne ebben és az erőszak elleni küzdelemben megtámogatnánk mindkét nemet ott, ahol rászorul, hanem a másik nemmel szembeni ellenérzések kerekednek felül.

Igen, ez ellenségességnek lehet az is az oka, hogy nem közösen keressük a megoldást, hanem a másikat tartjuk a probléma forrásának, a szerelmi életben ért csalódások is nagyon rányomják a bélyegüket mindkét oldalon a másik nemről kialakított általános véleményre. De mindenki azért tartja hülyének a másik nemet, mert a sajátjával még nem járt. Pedig nagyon fontos lenne egy testvériség-érzést kialakítani,hiszen nem két külön bolygó vagyunk, hanem egyazon faj képviselői. Nem két külön világként kell kezelni a sérelmeinket, hanem együtt, testvérekként, mert egyrészt nagyon sokat tudnánk segíteni egymásnak, jól kiegészíti egymást a két nem a képességeivel, másrészt az ember társas lény, sose fogunk egyenként lakatlan szigeteken élni, mindig kisebb-nagyobb közösségekben leszünk, és miért pazarolnánk az energiánkat arra, hogy tönkretegyük a másikat, amikor együtt is működhetnénk. Ez sokkal fontosabb lenne. Hallottam például, hogy van ez a NANE, amely nemi erőszak áldozatait segítő egyesület, és egyszer betelefonált egy férfi, hogy segítséget kérne,mert megerőszakolták őt, és ahelyett, hogy megértően, együttérzéssel fogadták volna, kegyetlenül elutasították, hogy ők csak nőkön segítenek. Pedig egyébként a férfiak is lehetnek áldozatok, például gyerekkorban a templomi fiúkórusok iszonyat nagy veszélynek vannak kitéve, isten tudja mennyi áldozat van, aki nem beszél róla, mert nem beszélhet róla, fél, hogy kiröhögik, megalázzák, hogy akkor ő homoszexuális. Pedig nem feltétlenül következik belőle és ugye a férfiaknak eleve nem is szabad panaszkodni, társadalmilag nem elfogadott, nem sírhatnak, nem mutathatják ki a félelmeiket, tehát rettenetesen sok történet van visszaszorítva, amiről nem tudunk. Nagyon meg kéne tanulnia a két nemnek segíteniegymást és nem külön-külön azzal foglalkozni, hogy nekem most sokkal rosszabb, mint neked. A fájdalom az fájdalom, a jó testvérek pedig segítik egymást, mert annak van értelme, jövője, a gyűlölködésnek pedig nincs.

A férfiak harcolnak külön az apák jogaiért, hogy legyenek társadalmilag elismerve, mint apák, a nők is harcolnak külön azért, hogy a munkahelyeken ne legyenek diszkriminálva, hogy előbbre juthassanak a karrierben és nem vesszük észre, hogy ezek mennyire összefüggnek, hiszen emögött az áll, hogy a férfiaktól munkahelyen várjuk, hogy teljesítsenek, a nőktől a családban és nem szeretjük, ha valaki máshogy gondolja. És ugye egyik probléma nem oldódhat meg a másik nélkül, tehát logikus is lenne ebben is összefogni a pozitív változásért mindkét nem számára.

Igen, mert mindkettő begyöpösödött régi tradíciókat döntöget. Hogy a férfiak a gyárban, a nők meg otthon és mind a kettő ezt próbálja megdönteni.Úgy érzik, hogy a másiktól szenvedték el ezt, holott nem feltétlenül az összes férfi találta ki, hogy a nő maradjon otthon és nem feltétlenül az összes nő találta ki, hogy a férfi ne merészeljen a gyerekkel lenni. Ez olyan, mint amikor háborúban azt mondják, hogy a németek ezt akarták, a franciák azt, pedig nem az egész népesség gondolkodott egyetértésben, csak az a pár ember, aki megmondta a hadseregnek, hogy hova menjen, mit csináljon.Két ember se tud mindenben egyetérteni, nem hogy több millió. És igen, össze kéne fogni, mert ez ugyannak a küldetésnek, egyazon éremneka két külön oldala.

Mire számítasz a jövőben, hogy lehetne jobbá tenni a párbeszédet ezekről a kérdésekről? Ugye itt vannak ezek a nőmozgalmak és férfimozgalmak, amik fontos kritikákat fogalmaznak meg a társadalomról, ami nagyon előremutató szerintem, de ugyanakkor sajnos a másik nemmel szembeni ellenszenv is megjelenik ezzel együtt. Ezen hogy lehetne túllépni?

Szerintem ezt is, mint nagyon sok újítást a gyerekeken lehet elkezdeni. Ennek egyik módja az oktatás, ami jelenleg ezer sebből vérzik és rengetegen szidják szakemberek, szóval azt már mindenki tudja, hogy reformra szorul, de nagyon súlyosan. Elképzelhető, hogy érdemes lenne külön lány – és fiúosztályokat indítani, nem azért, hogy a különbségeket erősítsük, hanem azért, mert nagyon sok tanulmány arra utal, hogy a jelenlegi rendszer a lányokat helyezi előnybe,és hogy a fiúk nem feltétlenül butábbak, vagy tehetségtelenebbek, hanem abban a rendszerben, amiben mérjük őket,nem tudnak jól teljesíteni. Tehát egy olyan rendszerben kell nevelni őket, amiben ők a saját tehetségüket, képességüket megélhetik, ezáltal önbizalmat szereznek. Ha mind a két nem megélhetné a saját képességeit, az már eleve csökkentené a súrlódást a két nem között. Másfelől tudatosan nevelni kell a gyerekeket arra, hogy azok a képességek, amik az egyik nemből hiányoznak, megvannak a másikban, egyik sem butább, gyengébb, alább való a másiknál, hanem tökéletesen kiegészítik, alátámasztják, kisegítik egymást, egymással erős, hatékony csapatot alkotnak.

Ha elkülönülnek egymástól, annak nem az a veszélye, hogy kevésbé ismerik és értik meg egymást? Például vannak olyan tanulmányok, amik azt mutatják, hogy azok a fiúk és lányok, akik már gyermekkorban játszanak, barátkoznak más neműekkel is, felnőttkorban is jobban kijönnek velük és megértőbbek.

Valahogy biztos meg lehet oldani, hogy együtt játszhassanak, de amikor felmérés van, vagy amikor kifejezetten arról van szó, hogy mit oktatunk nekik és hogyan, ott lehetnek ilyen módszerbeli különbségek, fizikai elkülönítések. Hogy jobb-e az, ha látják, hallják, mi a különbség a fiúk és lányok oktatása között, vagyinkább legyenek fallal elválasztva, azt egy szakember jobban meg tudja mondani.Rengetegen kutatták ezt a témát, de én sajnos nem vagyok közöttük. Biztos van olyan megoldás, hogy ismerik is egymást a gyerekek, tudnak is együtt játszani, de senki nem kerül hátrányba azért, mert máshogy működik az agya.

Hogy és mire lenne érdemes oktatni a gyerekeket?

Én nem mondanám azt, hogy toljuk tele a gyerekek fejét azzal, hogy a nők is lehetnek akármik, a férfiak is, hanem inkább mindenki élje meg a saját képességeit, mint EMBER, és azt adja bele a közösbe. Mert ha most elmegyünk abba az irányba, hogy a nők miben jók, meg a férfiak miben jók, előbb-utóbb találsz majd egy kislányt, aki nem jó ezekben a női képességekben, de szuper jó a fiús dolgokban, és konfliktusba kerül önmagával. Vagy egy fiút, aki nem jó a fiús dolgokban, de a lányos dolgokban igen…. Na ez a másik ilyen nagy gyújtópont, hogy hol vannak a nemek határai, meg mi a férfias, mi a nőies. Ez még egy nagyon érdekes változás lesz a történelemben, ahogy újragondoljuk a nemiség kereteit, kötelességeit. Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy igenis lehet szeretni a másikat, mertmindenki, még a „furcsák”, „mások” is hozzá tudnak adni valamit a közösséghez és ebbekel kapaszkodni.Vannak képességek, amik inkább a nőkre vagy inkább a férfiakra jellemzőek, de ezekhez ne ragaszkodjunk görcsösen, emiatt ne gátoljunk tehetséges embereket a kibontakozásban, a társadalom számára hasznossá válásban. Szerintem nagyon fontos lenne a párkapcsolati oktatás is, mert mindenki párkapcsolatot szeretne az életében, miért hagynánk ki az oktatásból?Életünk legmeghatározóbb élménye a családalapítás, az „érettségi” letétele azt kéne, hogy jelentse, hogy készen állsz rá. Oktatni kellene a gyereknevelést is, mert az arra is jó, hogy a te saját szüleid hülyeségeit is észrevedd, és az esetleg elszenvedett sérelmeket így feltárhatod, kezelheted. Meg hát, amit már máskor is mondtam, a pszichológia a legklasszabb dolog a világon, amit mindenkinek ismernie kéne, hogy értelmesebb emberi- és párkapcsolatok jöhessenek létre. Az emberek észrevennék magukon, hogyha valamit egy régi sérelem miatt tesznek, lehetőség volna megbeszélni, megoldani ezeket. Én ebben látom a jövőt, a gyermekek pszichológiailag értékes oktatásában, és a pszichológia felnőttek közötti népszerűsítésében. Szerintem ezek tudnák meglendíteni az ügyet.

Úgy tudom kritikus vagy a tömegtársadalommal szemben és van egy elképzelésed arról, hogy a szeretetközösség lenne az ideális. Mit jelent ez pontosan?

Nem tesz jót az embernek a tömegtársadalom. Nem leszünk boldogok attól, hogy ötvenféle ápoló, szociális munkás, gyógyszerész, orvos menti az életünket, lelkünket. Attól leszünk boldogok, hogy a szeretteink között élhetünk, akik segítenek nekünk. Például ha kicsi szeretetközösségekben, törzsekben élnénk, baba mellett is lehetne szakmai sikereket elérni, nem éreznénk béklyónak, szolgaságnak az anyaságot, lehetne találkozni barátokkal, el lehetne menni szórakozni, a szerelmes párnak lenne lehetősége zavarásmentesen szeretkezni. A gyerekek nagy családban nőnének fel, sok-sok testvérrel és nagymamával, nagypapával, megtanulnának osztozni a játékokon, segítenének egymásnak, szociális képességeket tanulnának. Nem versenyeztetnénk őket, mert az csak arra jó, hogy eltapossák egymást és önzőek legyenek, hanem arra nevelnénk őket, hogy együtt könnyebb, jobb. Ebben a mostani idióta felállásban a gyerek béklyó, egy súlyos vasgolyó, ami megfosztja az otthon maradó szülőt mindattól az örömtől, ami a gyereknélkülieknek megadatik, elidegeníti egymástól a házaspárt, kifacsarja az életerőt a fiatalokból. Hiába adják rá a nemesség meg dicsőség köpenyét, attól az még béklyó marad. A gyerekeknek közösségbe kellene születniük.

A szeretetközösségek létezhetnek-e a tömegtársadalmon belül is?

Szerintem még ha az emberek rá is kapnak erre, akkor is lesznek modern városok, ahol tömegszerűen működik az élet, de valószínűleg sokkal kisebbek lennének. Egész egyszerűen azért, mert van egy ilyen hullámzás, vagy körforgás a generációk között, hogy aki vidéken nő fel az városba vágyik, aki városban nő fel az vidékre vágyik. Mert amiben felnő, azt megunja és a másik lesz az érdekes. Valószínűleg a rákellenes végső megoldást sem jurtában fogják feltalálni, tehát kell a technológia, és az egy idő után magával hoz egyfajta gépiességet, hogy időpontokra szervezzük az életünket. De én nagyon örülnék neki, ha az emberek rákapnának a szeretetközösségekre is, egyrészt a környezetvédelem miatt is, hogy a táplálkozást és az egész életünketkörnyezet károsítás nélkül tudjuk megoldani, másrészt mert a kapcsolatok így el tudnak mélyülni ebben az emberi természethez közelebb álló életmódban. Egy ilyen közösségben a viselkedés is normalizálódik,mert nem tudsz úgy aljas lenni, hogy ne legyen annak következménye. Most itteladhatsz egy gagyi terméket az utcán valakinek és eltűnhetsz, sose fogsz vele találkozni. Vagy beszólhatsz valakinek az interneten, hogy „szar a videód”, sose fogsz vele találkozni. De egy közösségben, ahol szomszédságban élsz a vásárlóddal, szórakoztatóddal, ott ha megbántod, szembesítve leszela tetteddel, és olyat kapsz érte, amit nem teszel zsebre. Nem tudnál kiutálni valakit azért, mert férfi, vagy nő, mert a többiek is beleszólnának, hogy „de hát milyen jó szakember, milyen szerethető személyiség”. Egymásnak kiegyensúlyozói, fékei lennénk, nem tudna elharapózni a brutalitás, a gyűlölködés, de még a hülyeség sem, mert mindig lenne egy okos, tanult ember, akimegmondja, hogy a „Föld nem lapos, hanem gömbölyű”.

Hogy néz ki a férfi-női kapcsolat a szeretetközösségen belül?

Én az utóbbi időben nagyon sokat gondolkodtam ezen. Olvastam a matriarchális társadalmakról és rádöbbentem, hogy amióta feltalálták a házasságot az emberek túlnyomó többsége menekül belőle. A történelem során rengetegszer hallottunk olyanról, hogy bár összeházasodtak a király és királynő, de teljesen nyílt titok volt, hogy szeretőket tartottak, sőt volt, hogy a palota két ellentétes végében laktak. Teljesen megszokott jelenség volt az, hogy megszöktették az asszonyt, vagy megszökött magától, vagy kinyírták egymást a házaspárok. A Poirot regények tele vannak ilyen történetekkel, hogy milyen furmányos módon gyilkolta meg egyik a másikat, és ezeket nem csak a fantázia szülte. Amióta fel van találva a házasság, azóta menekül belőle a lélek, az ember. Demi van akkor, ha nem celluxozzuk össze a szerelmeseket ilyen csinált esküvel?Hanem azt mondjuk, hogy amíg szeretik egymást, addig úgyis együtt maradnak, nem fognak másra gondolni potenciális partnerként,amikor meg már nem szeretik egymást, akkor szabadon szétköltözhetnek.A másik dolog, amiért én nagyon fontosnak tartom aszeretetközösségek létrehozását az az, hogy ott a gyerek válás után nem lesz hurcolva jobbra-balra, de nem is fog bántalmazó szülővel maradni.Alapvetően mind a két szülő otthon van a közösségben, egyik sem kerül utcára, vagyköltözik távolra. A szeretetközösség tudja, hogy a gyerek megsínyli a szülők harcát, ezért megvédik őt a szülői marakodástól, megregulázzák a párt, hogyha nem tudják intelligensen lerendezni a nézeteltérésüket. Nem engedik, hogy bármelyik szülő tiltsa a gyereket a másiktól, bántalmazó magatartást meg eleve nem tűrnek meg. A gyerek annál a szülőnél, rokonnál vagy barátnál marad, akinél akar, mert ő nem tulajdon, hanem a közösség egy tagja.Azt gondolom, hogy a férfiaknak is egy sokkal egyenjogúbb, méltóbb élet lenne, nem lennének így kisemmizve egy rossz párkapcsolat után, a gyerekeknek is egészségesebb lenne, hogy nem kell tehetetlenül végigélniükezt a háborút. És szerintem a nőknek abból a szempontból is jó lenne, hogy nincs az „együtt maradok a férjemmel, mert mit fognak szólni”, meg „kell a pénze” jellegű függés, mert megvan a saját kicsi életed, ami nincs veszélyeztetve a szerelmi életed által, és mivel a gyerek gondozásába a közösség besegít, ahogy azt már említettem, így nem olyan megterhelő az anyaság sem. Szóval én úgy gondolom, hogy mindkét nemnek és a gyereknek is jóttenne, ha szerelmi ügyek, válás kapcsán szabadabb lenne. Ez az egész válási folyamat, ami jelenleg működik, kész kínszenvedés.Nem arról van szó, hogy a párkapcsolat rossz, és legyen inkább hippis szabadszerelem kötődések nélkül, inkább azon van a hangsúly, hogy nincsenek összekényszerítve, összecelluxozva az emberek, hanem van egy szabadság, van egy saját privát házikója, kunyhója, élete, amit megőrizhet, amit senki nem vesz el tőle, és ehhez hozzá tud kapcsolódni egy szerelmi társ.

Hozzászólások