Nemzetközi Férfinapi Konferencia 2019

November 19.-én Férfinap alkalmából nemzetközi konferenciát szervez a fiúk, férfiak és apák életével és egyenlőségével kapcsolatos kihívások témájában a MannsForum (a szervezet egyik vezetőjével interjút készítettünk korábban ez itt olvasható). Az eseményen európai és észak-amerikai társadalomkutatók, politikusok, gondolkodók és civil aktivisták szólalnak fel a témában.

Guttorm Grundt, a MannsForum nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó csoportjának vezetője a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta a sajtónak, hogy nagy változások voltak a nők és a férfiak életében az elmúlt 50 évben és a nemek közötti egyenlőség kihívásaiban, azonban az egypólusú, férfiak perspektíváját mellező gondolkodás ahhoz járult hozzá, hogy a fiúk, férfiak és apák nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kihívásait a családban, illetve az egész a társadalomban alul-értékelik és alul-kommunikálják.

Sok fiú és férfi negatív önképpel nő fel, apa, férfi nevelők, tanítók, pozitív nemi szerepminták nélkül. A fiúk és a fiatal férfiak túlsúlyban vannak a statisztikákban az alul-teljesítők, a korai iskolaelhagyók, a drogfüggők között, valamit az erőszak, a munkanélküliség, a mentális betegségek és az öngyilkosságok területén is felülreprezentáltak. Abban bíznak, hogy az esemény hozzájárul ahhoz, hogy rávilágítson a fiúk, férfiak, apák élethelyzeteire és egyenlőséggel kapcsolatos kihívásaira, illetve a nemzetközi szakértők segítségével adekvát válaszokat is szeretnének adni ezekre.

A vezető előadó Warren Farrell lesz, amerikai politika – és társadalomtudós, egyetemi tanár, családterapeuta és számos nagy hatású könyv szerzője a feminizmus, férfimozgalom és nemek közötti egyenlőség témájában. A fiúk krízéséről és a nyugati világ nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kihívásairól fog beszelni, mellyel legutóbbi könyvében, a “The Boy Crisis”-ben foglalkozott. Farrell nemcsak a konferenciára érkezik Osloba, hanem részt vesz a parlamentben is egy eseményen, melyen arról lesz szó, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a fiúk a mai társadalomban.

Ami a további előadókat Karen Straughan, kanadai nemek közötti egyenlőség, illetve férfijogi aktivista, a fiúk és férfiak nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kihívásairól fog beszélni és azon belül is kiemelten a probléma egyik fő okára helyezi majd a hangsúlyt. A Dán Apák Szövetségének és a World Fathersnek a vezetője, Jesper Lohse elkészítette a világ első nemek közötti egyenlőségről szóló katalógusát apáknak és gyerekeknek, ezt fogja bemutatni.

Simon Simonsen dán politikus (Socialdemokratiet) arról fog beszélni, hogy miért tartja szükségesnek, hogy a politikai pártok akárcsak a nőket, a férfikat érintő témákkal foglalkozzanak ezekre az ügyekre specializálodott politikusok, szóvivők által. A norvég pszichiáter Dag Furuholmen egy surveykutatás nyomán fogja bemutatni, hogy a társadalomban mennyire elterjedtek a mítoszok a férfiak privilégiumairól. Asle Toje társadalomkutató pedig “Az elveszett fiúk és az államfeminizmus öröksége” témájában tart előadást.

A beszédek után egy panelbeszélgetés következik, amelyen kérdezni lehet az előadóktól. A program ezt követően kulturális eseményekkel folytatódik, példaul Cassie Jay dokumentumfilmjének, a “The Red Pill”-nek vetítésével. A nap a parlament elé vonulással zárul. Várhatóan az eseményt követően az interneten is elérhetőek lesznek az előadások.

A program:

10:00 Arne Børke (Mannsforum): Üdvözlet Osloban Európa Zöld fővárosában

10:10 Jan Bøhler (norvég politikus – Munkáspárt): Welcome to Gender Equality Champion Norway

10:20 Warren Farrell (amerikai társadalomtudós, egyetemi oktató, szerző): A fiúk krízise és a nemekkel kapcsolatos kihívások az Egyesült Államokban és a világban

11:30 Karen Straughan (kanadai férfijogi aktivista, gender politics vlogger): A fiúk és férfiak nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kihívásai és stratégiák Kanadában

12:10 Jesper Lohse (Dán Apák Szövetsége, elnök, World Parents Organisation, alapító) – A világ első nemek közötti egyenlőségről szóló katalógusa apáknak és gyerekeknek

13:00 Dag Furuholmen (norvég pszichiáter, a Man, Myths, Lies and Truth könyv szerzője) – Milyen mítoszok vannak a fiúk, férfiak és apák privilégiumairól? Egy norvég surveykutatás eredménye.

13:30 Simon Simonsen (dán politikus, Socialdemokratiet):Miért szükséges, hogy a pártoknak legyenek a férfiakat érintő kérdésekre szakosodott politikusai is?

13:50 Panelbeszélgetés: Hogyan lehetne csökkenteni a nemek közötti konfliktust és létrehozni egy pozitív klímát a nemek közötti egyenlőséghez, illetve a fiúk, férfiak és apák egyenlőségéhez? A résztvevők a konferencia előadói, illetve Matts Hertsberg a PappaBarn elnöke (a PappaBarn egy svéd apa – és gyermekjogi szervezet)

15:35 Asle Toje (norvég társadalomkutató): Az elveszett fiúk és az államfeminizmus öröksége

16:00 A konferencia hivatalos része véget ér, kulturális programok következnek, illetve tüntetés a parlament előtt.

flyer02-mannsdagen-oslo-2019-723x1024

 

Hozzászólások