Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap alkalmából

criticalthinking2-600x400Néhány személyes gondolat az ünnep építő szellemiségének jelentőségéről. Azon túl, hogy a nemek közötti egyenlőség kérdésében fontos felvetni a férfiak perspektíváit is és ehhez ez az ünnep lehetőségeivel nagyban hozzájárul, még két kulcsfogalmat emelnék ki, ami fontos cél lenne a férfiakkal kapcsolatban is: a kritikus gondolkodás és reprezentativitás érvényre juttatása.

Nincs olyan meghatározó ideológia, mozgalom, vagy gondolkodás, amely a férfiak nézőpontjából építő kritikával viszonyulna a férfiak társadalomban betöltött szerepeihez, jogaihoz és kötelezettségeihez és arra törekedne, hogy a mai társadalomhoz igazítsa ezeket. Pedig ez a kiindulópont, hogy erre szükség van! Ez nagyon fontos. Hagyományosan ennek az ellenkezője jellemző, hogy bármilyen problémáról legyen szó, a “férfi ne panaszkodjon” elvvel megölik a kritikus gondolkodást és ezzel együtt a pozitív változás esélyét is mikro – és makroszinten egyaránt.

A feminizmus sem kritikus? A férfiak nézőpontjából semmiképp (építő módon legalábbis), hiszen többnyire idealizálja a férfiak helyzetét. Kritikus gondolkodás ugyan, de abból indul ki, hogy mindig csak a nők jogai sérülnek, azt gondolja újra, hogy a nők számára milyen szerepek lennének ideálisak a mai társadalomban. Van néhány feminista aki gondolkozik a férfiak nézőpontjából is, de az ő befolyásuk a mozgalomra nézve nem jelentős. A feministák befolyásosabb része teljesen elutasító ezzel szemben. Ráadásul felismerve, hogy a férfiellenességgel politikai tőkét lehet kovácsolni, sokan közülük a férfiuralomra és arra hivatkozva, hogy a társadalom már most is a férfiak érdekei szerint működik, az ő kizárólagos uralmukra épülő államfeminizmust vezetnének be, ahol férfiak nézőpontjából építően kritikus gondolkodásnak nincs helye.IMD

A problémák azonosítására és megoldások keresésére azonban mindig szükség van, így a férfiak esetében is. Anélkül nincs semmilyen fejlődés a gondolkodásban, hogy ne gondolkodnánk kritikusan. A társadalom változik, az értékek is változnak és a szerepeket, az arról való gondolkodást is szükséges ehhez adaptálni. Ha ez nem történik meg, akkor az súlyos károkat okoz. Korábban a fiúkat úgy szocializálták, hogy el kell tűrniük a fájdalmat, sőt az a jó, ha minél inkább rá vannak szoktatva, mivel a társadalom fennmaradását biztosította, hogy jó harcosok váljanak belőlük. A szocializációt ez a mai napig meghatározza, holott egyáltalán nem biztos, hogy nem lenne-e ennél fontosabb szempont a mentális és fizikai jólétük. Ennek igazságosságáról már nem is beszélve. Mi az igazságos? Ennek megítélése is változik. Ami régen morálisan helyes volt, az ma nem biztos, hogy az. Például korábban nem volt a jogegyenlőség általános érték, ma az. Kritikus gondolkodásra azért van szükség, hogy ezeket a kérdéseket át lehessen gondolni és a szerepeket a mai értékeinkhez, a mai társadalomhoz lehessen igazítani. Ez úgy nem megy, ha mindent lesöpörnek az asztalról azzal, hogy “a férfiak ne panaszkodjanak”!

C3TZR1g81UNaPs7vzNXHueW5ZM76DSHWEY7onmfLxcK2iNqCoQ4NMxJBPsHV2Cngs2gjH3qTBdTtj5JJW3NDjoDodXmJ3cHcM9kt3KVdbxSKH7NNVrwiHnEEzzel összefügg az is, hogy egy demokratikus társadalomban mennyire természetes, hogy a nyilvánosságban szinte mindig valamilyen hatalmi hierarchiában magas pozíciót betöltő férfiak által és alapján történik a férfiakra vonatkozó sztereotipizálás, a társadalmi szerepek, jogok, kötelességek meghatározása. Ez a réteg állítja azt, hogy tökéletesen elégedett a helyzetével, és kínálja tálcán a feministáknak a nemekkel, nemi szerepekkel kapcsolatos diskurzus monopóliumát. Őket pedig (a feministákat) legfeljebb saját önkontrolljuk foghat vissza attól (ami láthatóan nem igazán van), hogy ezt a hatalmat ne arra használják, hogy a férfiak elleni hergeléssel erősítsék politikai pozícióikat. Ennek megnyilvánulását láthatjuk rendszeresen a médiában, pl. amikor a legprivilegizáltabb férfiak nyilvánítják ki a férfiak nevében, hogy nekik nem baj az, hogy az Isztambuli Egyezmény nem védi az erőszak fiú és férfi áldozatait. Ugye nem gondoljuk, hogy normális körülmények között ez lenne a véleménye és érdeke azoknak is, akik családon belüli erőszak áldozatai?

Nagyon fontos: vegyük észre végre a tipikus, átlagember, „tömegférfit”! Hogy az apákról van szó, azokról a fiúkról, akik apa nélkül nőnek fel, akiknek nincs férfi minta az óvodában, akik sikertelenek az iskolában, akik erőszaknak vannak kitéve (jobban, mint a lányok!), akik munkanélküliek, akiknek mentális problémáik vannak, akik szenvedélybetegek, akik a befejezett öngyilkosságok 80%-át követik el, stb. Tehát nem az elitről, nem a politikai, gazdasági hatalmat birtokló férfiakról, hanem a fiúk és férfiak széles csoportjairól. Szóval had következzünk végre mi, az átlagférfiak! A Nemzetközi Férfinapi Konferencia, melyről korábban közöltünk egy cikket ez a szemléletmódot közvetíti, ezért is ajánlom mindenki figyelmébe!

Hozzászólások