A férfiak csak másodrangú áldozatok lehetnek

Walesben a képviselő testület elfogadott egy olyan törvényt, amely nemi alapon különbséget tesz a bántalmazás áldozatait között.

Walesben immár jogilag is csak másodrangú áldozatnak számítanak a bántalmazott férfiak, a kormány ugyanis női áldozatokat védő szervezetek nyomásának hatására olyan törvényt szavazott meg, amely az áldozat nemétől teszi függővé azt, hogy milyen védelemre jogosult.

Minderre a walesi kormány még büszke is:

“A nemzetgyűlés elfogadta az úttörőnek számító Nők, Családon belüli és Szexuális erőszak elleni törvényt.” (…) “Ez az első olyan törvény az Egyesült Királyságban és az egyetlen Európában, amely külön hangsúlyt helyez a nők elleni erőszakra.”

wales-statue-violence-against-women

A törvény férfiakat és fiúkat diszkrimináló része


Hazánkkal ellentétben, az Egyesült Királyságban már vannak olyan szervezetek amelyek kifejezetten a bántalmazott férfiak érdekében lépnek fel – például a Mankind Initative, vagy a Healing Men. A walesi képviselőket viszont ezeknek a szervezeteknek a tiltakozása kicsit sem érdekelte.

Hogy a férfiak elleni erőszak mennyire súlyos társadalmi probléma, azt az ONS (a brit statisztikai hivatal) hivatalos adatai is mutatják, mely szerint a családon belüli erőszak áldozatainak nem kevesebb, mint 40%-át teszik ki az Egyesült Királyságban. A Mankind Initative evvel kapcsolatban készített egy kampányfilmet, amelyet már több, mint 8 millión néztek meg a Youtube-on:

https://www.youtube.com/watch?v=u3PgH86OyEM

Arra hívják fel a figyelmet, hogy mennyire eltérően reagálnak az emberek akkor, amikor nő és akkor amikor férfi az áldozat

Az InsideMAN online férfimagazinban az oldal főszerkesztője Glen Poole számolt be a témáról és a Healing Men egyik aktivistájával folytatott beszélgetéséről:

“Már 20 éve figyelem azokat a férfiakat akik megpróbálják befolyásolni ebből a szempontból a politikát. Látok válófélben lévő apákat harcolni azért, hogy az anyával egyenlő szerepet tölthessenek be a gyerek életében. Látok olyan férfiakat küzdeni a fiúk szükségtelen körülmetélése ellen, akik úgy érzik, hogy gyerekként beleegyezésük nélkül meg lettek megcsonkítva. És látok férfiakat, akik egyenlő védelmet szeretnének a családon belüli erőszak férfi áldozatainak.

bántA politikai csata a családon belüli erőszakról az egyik legsúlyosabb harc, mivel bárki aki megpróbálja támogatni a férfiáldozatokat közvetlenül ellentmond azoknak, akik a női áldozatokat segítik – pedig normális esetben senki  nem szívesen kerülne szembe azokkal akik a női áldozatokat védik.

Ahogy már korábban is írtam a férfi áldozatok és a női elkövetők megjelenése a feminizmus létjogosultságát veszélyeztetik ebben a kérdésben és azokat a feministákat akik elsődleges szószólói a női áldozatoknak.

Az egyik ilyen ember Tony Stott, a Healing Men aktivistája, aki már évek óta kampányol a férfi áldozatok jogaiért, mostanában Wales-ben tette, ahol az új “Nők elleni erőszak” törvény elfogadása ellen tiltakozott. Nem azért, mert támogatja a nők elleni erőszakot, hanem azért, mert ez a törvény kirekeszti az erőszak férfiáldozatait.

Előző héten Tony jelen volt a nemzetgyűlésen, ahol a képviselők megvitatták a törvénytervezetet. Azt mondta nekem:

“Kampányoltam, eddig teljesen feleslegesen, ez ellen a rendkívül szexista, egyenlőtlen törvénytervezet ellen és mindenképpen látni szerettem volna a vitát a helyszínen.”

Tony szerint ez a törvény azt mutatja, hogy Wales feminista egypártrendszerré vált. Azt mondja, hogy a törvény feminista megközelítést alkalmaz a családon belüli erőszakkal kapcsolatban:

“A patriarchális társadalmi rendszer eredményeképpen a nők kizárólag áldozatok, a férfiak kizárólag elkövetők lehetnek… Ez egy neo-marxista modell, amelyben a férfiak (burzsoák) uralják a nők (proletárok) testét. Így a családon belüli erőszak a szociális dominancia megnyilvánulása az alávetett női testen. Ezzel szemben a nők által elkövetett erőszak csupán egy formája az önvédelemnek”.

Tony-t különösen felháborította a törvényről tájékoztatást adó záróriport:

“A férfiasság erőszakkal jár a legtöbb kultúrában és Wales sem kivétel, így az összes megelőző beavatkozást úgy kell megtervezni, hogy foglalkozzon a férfiak erőszakos viselkedésével, figyelembe véve, hogy mind a nők, mind a férfiak döntő részben férfiak által elkövetett erőszaknak az áldozatai”

Tony szerint ez a nézőpont nem más, mint a férfiak diszkriminációja. “Vajon ilyen durva és teljesen ostoba állítás tolerálva lenne a feketékkel, vagy a muszlimokkal szemben? Nem! Viszont ez a férfiakkal és fiúkkal szemben támogatva van a walesi kormány által.”

bánt2Ő követte és részt vett minden szakaszában a törvénytervezet alakulásának 2012 óta. Úgy gondolja, hogy az egész folyamat radikális nemi háborút vívó harcosok által lett átalakítva egy olyan tervezetből amely képes felismerni az emberi kapcsolatok sokrétűségét egy olyanná amely kifejezetten a nők elleni erőszakról szól (Violence Against Women, Domestic Abuse and Sexual Violence).

“A fő téma akörül a kérdés körül volt, hogy milyen gyorsan tudja a kormány megszervezni azt, hogy a 7 éves fiúkat arra tanítsák, hogy a férfiasság és az erőszak kapcsolatban van egymással… és hogy a foglalkozásoknak mindenképpen fel kell hívniuk a figyelmet a férfiak erőszakos viselkedésére.

Egyesek azt akarták, hogy ez az “oktatás” bekerüljön a törvénybe. A miniszter azonban, még hátborzongatóbb ötlettel igyekezett megnyugtatni: a “Women’s Aid” jótékonysági szolgálat fog önkénteseket küldeni az iskolákba, akik az egészséges kapcsolatokról fognak tanítani.”

Tony mélységesen csalódott amiért a walesi kormány elutasította azt, hogy figyelembe vegye a férfiáldozatok igényeit, annak ellenére, hogy ő ezen keményen dolgozott. De ő nem fogja feladni és azt üzenete azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak, hogy ne hallgassanak.”

Forrás: http://www.inside-man.co.uk

Hozzászólások