“Nők elleni erőszakról” gyakran beszélnek a feministák és a politikusok is. Nagyon sokszor hallhatjuk ezt a kifejezést. De vajon tudjuk, hogy pontosan mit is értenek ez alatt? Bár lehet, hogy első hallásra egyértelműnek tűnhet, nem vagyok biztos benne, hogy az.
Akik nem jártasak a feminizmusban, vagy nem követik kellően nagy figyelemmel a politikai fejleményeket, feltehetően csak leegyszerűsített címszavakat hallanak erről.
Például bizonyos politikusok követelik, hogy az országgyűlés mihamarabb ratifikálja a “nők elleni erőszakkal” szemben fellépő Isztambuli Egyezményt, vagy éppen azt, hogy feministák tüntetést tartanak a “nők elleni erőszak” ellen.
De vajon hányan próbálnak utánanézni, hogy konkrétan miről is van szó? Feltehetően nagyon kevesen. A nők bántalmazása “rossz” dolog, tehát aki az ellen tüntet, az valószínűleg csakis “jó” lehet. – gondolják sokan. Holott nem ennyire fekete-fehér a helyzet.
Mi általában azt szoktunk mondani ilyenkor, hogy igazságtalan az erőszak férfiáldozataival szemben, hogy a róluk soha nem esik szó, vagy, hogy diszkriminatív, ha olyan törvényeket fogadnak el, amelyek csak az erőszak női áldozatait védik. De talán mi sem szoktunk elég gyakran elmagyarázni annak az ideológiai hátterét, hogy miért elfogadhatatlan, férfidémonizáló, sőt gyűlöletkeltő az erőszak feminista megközelítése. Pedig, ha valaki nincs tisztában ezzel, valószínűleg nem érti azt se, hogy miért vagyunk ennyire érzékenyek erre.
Ami arra indított, hogy írjak erről, az egy TV-s vita volt. Pásztor Anna, színésznőtől hallottam a Kiss Helénával folytatott vitája során, hogy egyet ért azzal, hogy a feministák küzdenek a nőkkel szembeni erőszak ellen, hiszen a nők fizikailag gyengébbek.
Ez önmagában, feminizmustól függetlenül is egy téves logikán alapszik, hiszen a fizikai erő a családon belüli erőszaknak csupán egy eszköze, olyan mint a konyhakés a gyilkosságnak (ami nem jelenti azt, hogy minden konyhakéssel gyilkolnak, illetve azt sem, hogy csak konyhakéssel lehet gyilkolni, anélkül nem).
A másik nagy tévedés (és most erre helyezném a hangsúlyt) viszont az, hogy a feministák ezt nem így gondolják. Ha ő ezt, mint antifeminista mondta volna és nem épp mellettük emelt volna szót, akkor talán a feministák lennének a legjobban felháborodva azon, hogy a nők elleni erőszak jelenségét arra vezette vissza, hogy a nők fizikailag “gyengébbek”.
Ugyanis a feministák, mint mindent az erőszakot is a nők társadalmi elnyomására szeretnék visszavezetni, azért, hogy ezzel saját ideológiájukat igazolják.
Szóval a “nők elleni erőszak” egy terminus technikus, mely a feminista társadalomelméletekből ered és az elmúlt évtizedekben a feminista szerveződéseknek egyik legfőbb törekvése volt, hogy az erőszak természetrajzának feminista értelmezése váljon általánosan elfogadottá.
Napjainkban az ENSZ és az Európai Unió is a feminista paradigmákat elismervén szakkifejezésként tekint a “nők elleni erőszakra” (mert tudjuk jól: a feministáknak nincs politikai hatalma, sőt nem is létezik egységes feminista ideológia/álláspont, amit kritizálni lehetne és ők egyébként is csak egyenlőséget akarnak), illetve egyes, a “nők elleni erőszak” megfékezését célzó nemzetközi szerződések kötelezik Magyarországot arra, hogy a mindenkori magyar kormány is elfogadja a nők elleni erőszak feminista értelmezését (továbbá az épp most ratifikálásra váró Isztambuli Egyezmény pedig ugyebár arra is kötelez, hogy Magyarország ezt a jogrendjébe is beépítse).
Úgyhogy nézzük is meg, hogy az ENSZ miként definiálja “nők elleni erőszakot’:
“Violence against women and girls is one of the most systematic and widespread human rights violations. It is rooted in gendered social structures rather than individual and random acts; it cuts across age, socio-economic, educational and geographic boundaries; affects all societies; and is a major obstacle to ending gender inequality and discrimination globally.”
Magyarul ez így hangzik: A nőkkel és a lányokkal szembeni erőszak az egyik legszisztematikusabb, legelterjedtebb az emberi jogok megsértései közül. A nőkkel szembeni erőszak sokkal inkább a nemek egyenlőtlenségén alapuló társadalmi struktúrára vezethető vissza, mint egyéni vagy véletlen eseményekre, ez átszel minden életkori, társadalmi-gazdasági, iskolázottsági, földrajzi határokat; érint minden társadalmat; és ez az egyik legfőbb akadálya annak, hogy véget vessünk a nemek közti egyenlőtlenségeknek és a diszkriminációnak világszerte.
Több dolgot is kiemeltem, nézzük meg egyesével, hogy ezek megfogalmazások mit is takarnak.
“Nemek egyenlőtlenségen alapuló társadalmi struktúrára vezethető vissza”: A feminista dogma szerint a nőkkel szembeni erőszak egy strukturális nemi alapú erőszak, amely egy megnyilvánulási formája annak, hogy a társadalmi hierarchiában a nők a férfiak alárendeltjei: a nők azért válnak a családon belüli erőszak áldozatává, mert a férfiak erőszakkal érvényesítik a nők feletti hatalmukat.
Ez a feminista dogma szándékosan nem vesz tudomást a férfiakkal szembeni erőszakról – amely egyébként létező társadalmi probléma – hiszen annak a léte önmagában cáfolja azt a feminista paradigmát, amely az erőszakot egyoldalúnak, a férfiaktól a nők felé irányulónak tartja és a nők férfiak általi elnyomásának tulajdonítja.
Leegyszerűsítve tehát arról van szó, hogy a férfiak erőszakos, elnyomó disznók, akik a nőket alacsonyabb rendűnek tartják és ezért azt gondolják, hogy szabadon lehet őket ütni, verni és erőszakolni.
“Mint egyéni vagy véletlen eseményekre”: A nők bántalmazása nem egyéni okokra vagy véletlen eseményekre vezethető vissza, hanem a társadalmi struktúrára. Ez azt jelenti, hogy Józsi nem azért verte meg Gizit, mert részeg volt, vagy ő személy szerint amúgy egy agresszív, aki mindenkivel így bánik, hanem azért, mert férfi és a férfiak verik nőket, így akarják elnyomni őket.
“Érint minden társadalmat”: Vagyis deklarálják, hogy a nőkkel szembeni erőszak a világ összes társadalmában a nők elnyomásának az eszköze. Ez azt is jelenti, hogy a nők a világ összes társadalmában el vannak nyomva. Hogy ezt milyen alapon jelentik ki, az megint egy jó kérdés, hiszen a társadalmi törvényszerűségek mindig erősen függnek az adott kultúrától, adott időtől.
“Ez a legfőbb gátja, annak, hogy véget vessünk a nemek közt fennálló egyenlőtlenségeknek”: Szóval, amíg létezik nőkkel szembeni erőszak, addig az bizonyítja a nők társadalmi elnyomását. Igen praktikus megközelítés ez, hiszen nyilvánvaló, hogy mindig is lesz nőkkel szemben erőszak (ahogy férfiakkal szemben is, csak arról nem veszünk tudomást), tehát ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy gyakorlatilag az idők végtelenségéig lehet erre hivatkozni és maguknak politikai hatalmat követelni, a férfiakat negatívan megkülönböztetni.
Az Isztambuli Egyezmény (melyet épp mostanában kívánnak ratifikálni és beépíteni Magyarország jogrendjébe) így fogalmaz:
“elismerve, hogy a nőkkel szembeni erőszak a nők és a férfiak közötti, történelmileg kialakult egyenlőtlen erőviszonyok megnyilvánulása, amely a férfiak részéről a nők feletti uralkodáshoz és a nőkkel szembeni megkülönböztetéshez vezettek;
elismerve a nőkkel szembeni erőszak, mint nemi alapú erőszak strukturális természetét és azt, hogy a nőkkel szembeni erőszak az egyik, olyan társadalmi mechanizmus, amellyel a nőket a férfiakhoz képest alárendelt helyzetbe kényszerítik”
Nem véletlenül hoztam a példákat a legmagasabb szintről, ahelyett, hogy egyes feministák, ennél lényegesen nyíltabban megfogalmazott férfiellenességét idéztem volna. Látni kell, hogy a feminista jogértelmezés, a feminista filozófia, melyet nyílt és burkolt férfiellenesség jellemez, nem pusztán feminista körökben és az áldozatvédelem gyakorlatában létezik, de már a jogszabályokban is megjelenik!
Annak ellenére kap egyre nagyobb nyilvánosságot a feminista szemlélet, annak ellenére kerül be egyre több nemzetközi szerződésbe és egyre több ország jogrendszerébe, gyakorlatába, hogy az elmúlt 20 évben a szakemberek egyértelműen kimutatták, hogy a családon belüli erőszak nem egyoldalúan a férfiak részéről a nők felé irányul.
Egy 2013-as svéd kutatás kimutatta, hogy a férfiak 11%-a és a nők 8%-a vált családon belüli erőszak áldozatává. Tamási Erzsébet, kriminológus ezzel kapcsolatban nyilatkozott a Népszabadságnak:
„A viták és verekedések kétoldalúak. Általában nem egy szadista áll az egyik és egy angyalka a másik oldalon, hanem két ember, akiknek valamiféle gondja van egymással” – magyarázza a kriminológus, aki a 2005-ben megjelent, Bűnös áldozatok című könyvében a családon belüli erőszak férfi elkövetőivel és áldozataival foglalkozik.
A szakember szerint a gyermekek és nők bántalmazásának témája túlreprezentált és átpolitizált, miközben a férfi áldozatokról nem esik szó. Amikor ennek okairól és miértjéről kérdezem, a következő kérdésekkel válaszol: „Lehet-e egyszerre valaki áldozat és elkövető? Lehet-e áldozat egy olyan lény, akiről azt hirdetjük, hogy mindent ki kell bírnia? Aki elmegy a háborúba lelövetni magát, aki minden szenvedést el kell, hogy tűrjön, csak mert ő a férfi?” Van tehát egy áldozati és egy elkövető szerep, amelyet a társadalmi sztereotípia osztott az egyes szereplőkre.”
Mi a jelentősége ennek?
A feminista szemléletmód ellehetetleníti, hogy az erőszak férfiáldozatai egyenlő figyelmet, támogatást kaphassanak, mivel azzal az ideológiával, amely a nők elleni erőszak létezését arra használja fel, hogy bizonyítsa a nők hátrányát, összeegyeztethetetlen a férfiáldozatoknak a puszta léte is. A feministák stratégiája tehát arra irányul, hogy bizonyítsák: ha vannak is az erőszaknak férfiáldozatai, akkor ők egyéni, véletlen eseményeknek lettek az áldozatai, tehát azt, hogy a férfiakkal szembeni erőszak semmiképp nem egy társadalmi jelenség. A kriminológiai statisztikák ismertében, azt gondolom, hogy kijelenthetjük: ez egy öncélú, antihumánus szemléletmód, amely kirekesztő a bántalmazott férfiakkal szemben.
A dolog másik aspektusa, hogy a férfiakat – kollektíven – negatív színben tünteti fel. Úgy, mint erőszakos, állatias magatartással bíró véglények, akik semmibe veszik a nőket és bántalmazzák őket. Minden férfit. Azokat a férfiakat is, akik éppenséggel bántalmazottak. Szóval ez kialakít egy negatív attitűdöt a férfiakkal szemben.
De nem pusztán az erőszak szempontjából van jelentősége ennek, hiszen központi eleme nem is az erőszak, hanem a nők elnyomása. Az erőszak csupán, erre utaló “bizonyíték”. Bizonyíték arra, hogy az egész társadalom úgy épül fel, hogy a férfiak folyamatosan elnyomják a nőket. Jelen esetben erőszakkal kényszerítik, zsarolják és ütik-verik a őket, hogy azok azt csinálják, amit a férfiak akarnak. Az ilyen típusú elméletek alapozzák meg azt a felfogást, hogy a férfiak diszkriminálása, minden esetben pozitív diszkriminációnak, tehát legitimnek tekinthető. Vagyis azokról, akik ezt az ideológiát terjesztik, okkal feltételezhető, hogy azzal a hátsó szándékkal teszik mindezt, hogy ily módon tegyék általánosan elfogadottá a férfiak nemi alapú diszkriminációját. Például rögzítsék Magyarország alkotmányában is.
