Obama az idei Gramy-n videó üzenetet mondott el az “It’s On Us” kampány részeként, melyben kifejtette, hogy véleménye szerint úgy lehet jobbá tenni a kultúrát, ha véget vetünk a nők és a lányok elleni erőszaknak. Igen, nem tévedés nem az erőszaknak, hanem kifejezetten a nők és a lányok elleni erőszaknak szeretne véget vetni.
Ezt követően a szokásos forgatókönyv zajlott le. Míg előző mondatában még az erőszakról beszélt, hirtelen áttért a nemi erőszakra és a családon belüli erőszakra (vagyis az erőszak azon formájára, ahol a nők felülreprezentáltak). Előhozta a már jól ismert statisztikát, mely szerint minden 5. nő volt szexuális erőszak vagy szexuális erőszak kísérletének az áldozata.
Ezzel a gondolatmenettel számos súlyos probléma van:
-Ha minden erőszakot figyelembe veszünk, akkor az Egyesült Államokban a férfiak gyakrabban szenvednek el fizikai erőszakot, mint a nők, így Obama jelen esetben figyelmen kívül hagyja az erőszakos bűncselekmények áldozatainak többségét.
(És természetesen ne feledkezzünk el a fiúk nemi szerv csonkításáról sem, ami az Egyesült Államokban igencsak elterjedt procedúra és hivatalosan nem képezi a férfiak elleni erőszakos bűncselekmények részét).
A központi témává tett szexuális erőszak, valamint családon belüli erőszak esetében jelentős a férfi áldozatok száma (ez utóbbi esetében közel fele), ezek nem kerültek megemlítésre.
A családon belüli erőszakra, illetve a szexuális erőszakra való folyamatos hangsúly kihelyezéssel nem csak férfi áldozatok, de az erőszak többi formáját elszenvedő nők sem kapnak annyi figyelmet.
A nemek közti egyenlőséget ez kicsit sem segíti elő, épp ellenkezőleg hiszen jelenleg sem a nők bántalmazása az elfogadottabb, ha egy férfi panaszkodik, vagy sír, akkor közröhej tárgya lesz, különösen akkor ha egy nő bántalmazta, ráadásul ebben igen nagy felelőssége van a hollywoodi filmeknek is, amelyek mindezt egy vicces dologként mutatják be.
Az ilyen nyilatkozatok és az erőszak férfiáldozatainak kirekesztése egyébként olyan gyakoriak, hogy szinte minden nap írhatnék cikket ilyenekről, ami miatt most mégis megtettem ezt az Barack Obama személye.
Ő ugyanis az Egyesült Államok elnöke és a világ egyik legbefolyásosabb embere. Ennél nagyobb bizonyíték szerintem nem kell ahhoz, hogy belássuk, hogy a politikát érdekcsoportok uralják a józan ész helyett. Nyilvánvalóan nem az egyenlőség a fontos, hanem a bizonyos csoportok érdekképviselete, akár azon az áron, hogy más csoportokat diszkriminálnak.
Nyilván nem volna nehéz nők helyett emberekről beszélni általában, vagy hozzáfűzni a mondandójához a férfiak elleni erőszakot is. És ezt valószínűleg meg is tenné, ha nem volnának burkolt szándékok az ilyen kijelentések mögött, hiszen igen nehéz volna elfelejteni azt, hogy vannak olyan férfiak akik erőszakos bűncselekmények áldozatai.