“A fiam Én kicsi pónim-os pólót szeretne”

tif„Tiffany Skrezyna, egy amerikai anyuka, akinek egy 10 éves, egy 7 éves és egy 2 hónapos kislánya, valamint egy 5 éves kisfia van, a nemek közti egyenlőtlenségről és a társadalmi kettős mércéről írt a Scarymommy oldalon. Ennek a fordítását olvashatjátok itt:

Nemrég olvastam egy cikket 2 elégedetlen anyukáról, akiket zavart az, hogy a boltokban nem elég nagy a változatosság a lányruhák terén. Olyan ruhákat, amelyek rakétákat, hajókat, vonatokat és dinoszauruszokat ábrázolnak, jellemzően csak a ruhaboltok fiú-részlegen lehet találni.

Ezen elgondolkodtam.

Tetszik az ötlet, hogy lányruhákat fiús ábrákkal lehessen kapni.

Azonban… Mi a helyzet az érem másik oldalával? Mi a helyzet azzal a fiúval, aki olyan ruhát szeretne, amin lányos ábra van? Mi a helyzet azzal a fiúval, aki Olaf helyett Elsa szeretne lenni Haloween-kor?

Mi van a fiúkkal?

Én mint nő természetesen támogatom a nők jogait és a nemek közti egyenlőséget. Képes szeretnék lenni arra, hogy mindent elérjek, amit egy férfi el tud, azt szeretném, hogy a társadalom a tulajdonságaim és az értelmem alapján ítéljen meg, nem pedig a nemem alapján. Ezt szeretném a 3 lányomnak is.

Szóval én nem azzal vitatkozom, hogy végre észrevették, hogy vannak olyan lányok, akik szuperhősök, asztronauták, vagy tudósok szeretnének lenni. Nem azzal vitatkozom, hogy az emberek elkezdtek beszélni és tenni ez ellen és nem is azzal, hogy úgy tűnik, hogy mindenki támogatja ezt a fajta egyenlőséget.

A nők bármit csinálhatnak, amit a férfiak.

A lányok szerethetnek bármit, amit a fiúk.

Másrészt viszont, a fiúk…

Én ezt az oldalát nézem.

Ha az egyik lányom inkább nadrágot szeretne viselni, sportolna, vagy bármilyen tevékenységet végezne, amitől kevésbé lesz “lányos”, senki nem gondolja azt, hogy ne tehetné. Ha ő sportos, akkor az ő atlétikai képességeinek tapsol mindenki. Ha ő elég okos, az eszével sokra fogja vinni az életben. Ha ő csak egy lány, aki szeret kint játszani és koszos lenni, azt tudom mondani, hogy mindenki ösztönözni fogja arra, hogy ezt tegye. Ha kiposztolnék egy képet róla a Facebook-ra, amelyen kezeit a sárba nyomja, akkor lájkok és megjegyzések százait kapnám. Mit gondoltok, mi az, amit egy hozzászóló se mondana?

“Hé, nem gondolod, hogy valami lányosabb tevékenységre kéne ösztönöznöd a lányodat?”

“Ha hagyod, hogy sportoljon, akkor biztos leszbikus lesz”

És most jön az a pont, ami miatt én dühös vagyok. Itt van az, amikor az anyatigris előjön belőlem. Az én tökéletes, imádnivaló kisfiam, Elsa jelmezt szeretett volna felvenni Halloween-kor. Végül neki tetszett a jelmez, amit nekünk kellett összeállítani, mivel egyik boltban sem lehetett kapni fiúknak Elsa jelmezt. Abba pedig bele se merek gondolni, hogy mit mondott volna a többi gyerek a fiamnak, ha a sajátomat adom rá.

tif2A kisfiam szereti az Én kicsi pónimat is – szerintetek találtam valaha is egy Én kicsi pónimos pólót neki? Nem. A lányaimnak tudok venni egy csomó szuperhősös pólót, akár még a fiú részlegről is, mivel elég nem-semlegesek ahhoz, hogy ne aggódjak amiatt, hogy a többi gyerek zaklatná ezért. A lány részlegen minden póló tele van fodrokkal az ujjain, különböző árnyalatú rózsaszín és lila színnel, szalagokkal.

Anyaként ez egy állandó dilemmámmá vált. Igen, vásároltam a fiamnak egy lányos pólót és ez őt most boldoggá tette. De mi történik akkor, ha engedem, hogy viselje azt az iskolában és egy-két gyerek megjegyzést tesz a pólójára? Ő elég érzékeny. Úgy érzem, hogy én és a férjem folyamatosan egyensúlyozunk aközött, hogy hadd viseljen, amit szeretne, de ne kerüljön a tűzvonalba. Én első kézből tudom, hogy egyesek mennyire kegyetlen megjegyzéseket tudnak tenni a társaikra és én ettől meg szeretném védeni a fiamat, úgyhogy vigyázok arra, hogy mit visel az iskolában.

Szóval… miért nem beszélünk a nemek közti egyenlőtlenség ezen oldaláról?

Miért összpontosítunk arra, hogy a lányok azok legyenek, akik akarnak, hogy azt csinálják, amit akarnak, miközben teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy a fiúk mit szeretnének?

És miért, miért, miért van az, hogy az egész társadalom, beleérve a családtagjainkat és a barátainkat úgy érzi, hogy ilyeneket kell mondaniuk nekem és a férjemnek:

“Nem gondoljátok, hogy más irányba kéne őt ösztönözni?”

– Oh, úgy érted, hogy nem gondoljuk-e azt, hogy azt kéne mondanunk a fiúnknak, hogy ne azt csinálja, amit szeretne, hanem autózzon vagy játsszon valami fiúsat? Nem.

“A fiatok meleg lesz. Ő teljesen az.”

– Tényleg? És ezt te, honnét tudod?

“Ti arra tanítjátok a fiatokat, hogy meleg legyen.”

Szó nincs erről.

Szóval kérlek titeket, beszéljünk erről. Szakítsunk azzal a negatív sztereotípiával, hogy a fiúk bizonyos dolgokat csinálhatnak, a lányok meg bármit. Támogassunk mindenkit, ne csak egy nemet. Kérlek.

Egy mama, akinek elege van.”

Ez az anya a valódi egyenlőség hangján szólalt meg, ezért gondoltam azt, hogy helye van itt is.

A cikk alatti hozzászólások egy jelentős részéről ez már nem mondható el. Igen tanulságosak azok is szerintem. Megjelentek többek között a radikális feministák is. Térjünk egy kicsit ki erre, mert elég felháborító amit csinálnak. A problémát lekicsinylő, férfihibáztató hozzászólások érkeztek tőlük… Rengeteg hasonló van, de csak kettőt idéznék, hiszen lényegében mindegyik ugyanarról szól, csak máshogy van elmondva:

“Nem hiszem, hogy olyan nagy stigma lenne ezzel kapcsolatban, mivel ez az egész arról szól, hogy a lányos dolog az rossz, a fiús dolog az jó”

“Az egész “lányos dolgot szeretni rossz” a patriarchális/nőgyülölő társadalom miatt van, hiszen ezen társadalmi rendszer természetéből adódik az, hogy minden ami a lányokhoz köthető alulértékelt”

Úgy tesznek, mint akik elméletileg támogatják az anyát, azonban valójában nem támogatják. Nemcsak nem támogatják, de megtámadják őt.

tif3Nem azt nézik, hogy lehetne megoldani a problémát amit az anya felvetett a cikkben, hogy mivel támogathatnák azokat a fiúkat, akik ilyen helyzetben vannak, hogyan segíthetnék elő az egyenlőséget e téren, hanem azt, hogy ezt hogyan tudnák kihozni még ebből is azt, hogy valójában még ez is a nőelnyomás miatt van.

Ezekből a mondatokból az derül ki, hogy (szerintük) nincs is szükség arra, hogy ezt fiúkat/férfiakat érintő hátrányként, diszkriminációként értelmezzük és tegyünk ellene, mivel (szerintük) ez a kettős mérce is úgy szűnhet meg, ha az ő ügyeik mellé állunk. Szerintük ugyanis, a női emancipációval automatikusan elfogadottá válik ez is, mivel most minden, ami a nőkhöz, lányokhoz köthető, az alulértékelt. Miközben egyébként a cikk arról szól, hogy ez mennyire nem igaz, de ez se zavartatja őket. Ez a teljesen destruktív, képmutató hozzáállás, épp az elmúlt évtizedek során oda vezetett, amiről az anya ír.

Más megközelítésre van szükség: egy olyanra, amely a valódi egyenlőséget célozza és szolidáris a nők és a férfiak irányba is. Ennek az anyának az írása kiváló példa erre. Több ilyenre lenne szükség!

Hozzászólások