A férfiak erősek, és erősek is akarnak lenni.
Nagyon kevés férfi utasítja el a férfias erő ilyen vagy olyan megnyilvánulását. Van aki keresetlenül szókimondó, akár fizikai erejére büszke, van, aki domináns, a társaság középpontja, és van, aki zárkózott, magának való de ugyanakkor egyenes, őszinte, a konfliktusba beleálló. És ez így van jól, mások vagyunk, illetve a természet (vagy Isten) így alakította a férfiak testét és pszichéjét. Mi vagyunk a felfedezők, a védelmezők, a munkások. A történelem során férfiak jártak először idegen földrészeken, vagy a Holdon, bányásztak nyersanyagokat, háborúztak és kormányoztak.
A harcos archetípusa régen beleégett a férfipszichébe. Fiam is, amikor jelszót kellett beállítani a számítógépéhez a Harcos123 – at állította be. Az erő vonz. Másként, de férfiakat is és nőket is.
A harcos azonban nem csak katona. Viszonyulás is: őszinteség, a kellemetlen igazságok kimondásának képessége, a megkülönböztetés képessége, a lényeg kihámozásának képessége a körítésből, az igazat a hamistól elválasztani tudás képessége.
Védelmező is ez a hatalommal rendelkező részünk: ha lovagias, akkor védi a gyengét, az ártatlant. A családját pedig minden férfi. Kiáll értük, dolgozik értük. Kész önmagát is legyőzni: felkel befűteni a családjának a hideg hajnalon, túlórát vállal, utána még kiviszi a szemetet, játszik a gyerekkel.
Építjük a társadalmat, a családot, a jövőt, miközben küzdünk a gyerekkorunkban berögzült reflexeinkkel, hisz akkor még teljesen más világ volt: most menet közben kell mindent újratanulnunk.
Sok oldalról sebzett korunk férfija.
A gyerekkort egy mondat erejéig említettem, itt is szót kell ejteni róla. Egy kisajátító anya, egy csak a munkával törődő apa, terrorizáló osztálytársak, fel nem dolgozott válása a szülőknek – sokunk eleve hátrányos helyzettel indul a felnőtt éveknek, amelyek amúgy sem könnyűek.
A világ lehet közönyös, akár kegyetlen: a főnökök, a kollégák; a szélesebb világ: a politika, a társadalmi intézmények. Megkapjuk -e azt a figyelmet, bizalmat és támogatást amire szükségünk van? Néha igen, gyakran nem.
Maga az élet oszthat pofonokat: meghalnak szeretteink, baleset, súlyos betegség érhet minket vagy őket.
Csalódhatunk a párunkban, aki elhagyhat, megcsalhat, hajléktalanná tehet és elválaszthat a gyermekeinktől. Egyik régi kollégám egyik este a szó szerinti üres házba ment haza. Csak sötét, üresen kongó szobák fogadták, gyereket, bútort, mindent vitt a felesége a szeretőjéhez.
Csalódhatunk sajátmagunkban és sérülhet az önértékelésünk: kiderülhet, hogy a neveltetésünk idejétmúlt, vagy a társadalom lett romlottabb azóta. A nőkről megtanult “igazságok” csak sztereotípiák, esetleg kritikus helyzetben hagy cserben a belső erőnk: nem merünk fizetésemelést kérni, amikor bővül a család, vagy kiállni azért, amit igazságosnak vélünk. Robert Bly ír a Vasjankóban a férfiak újra keménnyé válásának szükségességéről.
Támad a média is: a férfiak ábrázolása nagyon sokszor negatív. Igénytelenek, lusták, buták, gyerekesek, maradiak, akik mellett a nő erős, felelősségteljes, modern, okos és igazságosan – ellenük – lázadó. A média magukat szüntelenül a férfiakkal összehasonlító és kisebbrendűséggel küzdő, sértődött nőknek szolgáltat érzelmi elégtételt. Ilyen korban élünk. A feministák és szövetségeseik a kisebbrendűség és a lázadás érzését szítják folyamatosan a körülöttünk, mellettünk élő nőkben.
Csalódást okozhatnak a gyerekek is: felnőttként esetleg teljesen elfelejtik a kapott gondoskodást és szeretetet, és nem ápolják a kapcsolatot szüleikkel. Szeretetotthonba dughatnak, és tehetetlenül vágyódhatunk a szeretetük után, amit akár az öröklés – a halálunk- közeledtéig “elfelejtenek” kimutatni.
Ezalatt a társadalomnak nagy adóssága van felénk, férfiak felé. Miközben a nők élete és gondjai a legváltozatosabb formákban és fórumokon kaptak teret, aközben rólunk, férfiakról elfeledkezett a társadalom. Az áldozatunkat természetesnek és kötelezőnek veszi, ugyanakkor legelemibb ösztöneinket is megkérdőjelezve, nevetségessé téve, a férfigyűlölő feminizmus szemüvegén át néz bennünket. Megjavítandó, selejtes és megbízhatatlan csoportként tekint ránk.
A világ, úgy ahogy van, bizonytalan hely lett.
Csak mi tudunk ezen változtatni.
Nekünk kell megoldanunk a problémáinkat, mint mindig is a történelem a folyamán. Hiszen a férfi nem panaszkodhat, nem lehet bizonytalan, nem lehet gyenge. Nem fájhat neki, nem lehet keserű, csalódott, mert akkor már nőgyűlölő. Illetve lehet, de gúnyolódó elutasításra, kirekesztésre számíthat attól kezdve a többiektől. Nem az ember kell nekik, csak az erős váll, amely elhordozza a terheket, az éles ész, ami megoldja a problémákat és a szívós kar, amely értük dolgozik. A férfi a problémáival és élete igazságtalanságaival, frusztrációival: vállalhatatlan, kényelmetlen teher ma a többségnek.
Mit tehetünk magunkért?
Először is: meg kell értenünk önmagunkat! Nem egészséges ha az erős igavonó szerepét kérdezés nélkül, mindig kiosztjuk magunkra. A pszichénk kommunikál velünk, az érzéseink, a testi érzeteink mondhatják, hogy: állj! Rendezd át a fontossági sorrendedet! Lassíts, gondolkozz és akár fordulj bátran szakemberhez! Mondd ki, blogolj, valld be! Mit szeretnél, hol tartasz, és merre tovább? Már hiába mondjuk magunknak, nem kell lelki utántöltés, kibírjuk, elcipeljük. A világ ellenségessé vált, a terhek megnőttek: kell a pénz, de kell a romantika is, legyen megszerelve a villanykapcsoló is, de elaltatva a gyerek is. Szükségünk van az én-időre, a Nemzetközi Férfinapra, az Apák Napjára, önmagunk és mások szeretetére.
Másodszor: igenis a legtöbbünknek kellenének a modern társadalom legújabb vívmányai – az őszinte férfiközösségek. Régen volt idő horgászni menni, motorozni, bevenni magunkat a természetbe. Jót beszélgetni a haverokkal. Ma mindenki hajt és csak a családjával igyekszik lenni. Jó, ha heti egy-két óra marad én-időnek. És ilyenkor nagyon jó hasonló helyzetben élő férfiakkal összejönni. Akikkel igazán megérthetjük egymást, hiszen hasonló az ösztönvilágunk, hasonló élethelyzetben vagyunk, hasonlóak a szerepeink. Apa, munkás, férj. Akikkel sokszor pont az kell, hogy őszintén beszélgessünk a világról, a politikáról, a nőkről, a családról. Máskor meg magunkról, a dühünkről, csalódottságunkról, vagy a reményeinkről, sikereinkről. Egyébként ezek a közösségek nagyszerűen működhetnek online is. Facebook csoportokként vagy néha férfilapok kommentszekcióiként és időnként egy-egy személyes találkozóval.
Harmadszor: meg kell változtatnunk a társadalmat! Ez az egyre inkább nőpártivá váló közeg sokszor azért nem ért meg minket, mert mi összeszorított foggal hallgatunk. Ebből a hallgatásból nekünk kell kilépnünk. Meg kell osztanunk a tapasztalatainkat, kétségeinket, csalódásainkat, de megoldásainkat és sikereinket is! A világ újra meg kell ismerjen bennünket! Szerepelnünk kell, bemutatni magunkat. Kiállni az érdekeinkért a politika résztvevői előtt. Ha nem tesszük, a férfigyűlölet fog győzni: a radikális feminista Isztambuli Egyezmény a mai napig várja a ratifikációját.
Ki kell mondanunk, rá kell mutatnunk, hogy tesszük a dolgunk. Hogy ott vagyunk a gáton, támogatjuk a velünk, körülöttünk élőket, miközben becsülettel dolgozunk, termelünk is. Önérzetesnek kell lennünk, és feltárni, hogy a legveszélyesebb, fizikailag leginkább igénybe vevő munkahelyeken férfiak dolgoznak még mindig. Ki kell mutatnunk a tiszteletünket a nők felé, és artikulálnunk kell, hogy mi is igényt tartunk az ő tiszteletükre. Nem tehetjük tovább némán, hogy neveljük, segítjük a gyerekeket és támogatjuk az időseket, mert ha nem tesszük nyilvánvalóvá, akkor a többség szemében azt nem is tesszük!
Keressük a már megalakult férfiközösségeket, vagy akárt alapítsunk mi magunk egyet! Pl. a Facebook-on ez ma már nem nehéz.
Harcosok vagyunk, az életünk maga a kihívás és a küzdelem. Új kihívások várnak ránk: az őszinteség, a feltárás és a közzé tétel, a nyilvánosság vállalása. Az önérzet, az egymás támogatásának a kihívása. Egy férfi és nőbarátabb társadalom kivívásának kihívása. Ennek vitái, konfrontációi a társadalomban. Erre hívnak mindnyájunkat a férfiszervezetek: a Férfihang Civil Társaság, a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság, és más, az Interneten fellelhető apa és férfijogi szerveződések.
