A Nemzeti Tehetség Program nemek közötti egyenlőséget célzó pályázatának fiúkra-férfiakra vonatkozó kibővítésével kapcsolatban kerestük meg Kásler Miklós minisztert az alábbi nyílt levéllel a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság részéről (letölthető innét: Nemzeti Tehetség Program_20200518).
Tisztelt Kásler Miklós Miniszter Úr!
A Nemzeti Tehetség Program pályázati kiírása jelenleg azokon a területeken ad lehetőséget pályázni e program keretein belül a nemek közötti egyenlőséget célzó társadalmi szemléletformáló hatással bíró komplex tehetséggondozó program megvalósítására, melyeken hagyományosan alulreprezentált a lányok, nők részvétele. A pályázati kiírásból következik az is, hogy fiúkat célzó programmal nem lehet pályázni erre és tudomásunk szerint a minisztériumnak más hasonló programja nincs arra, hogy azok a társadalmi kezdeményezések bármilyen támogatásban részesüljenek, amelyek ilyen lehetőséget adnának a fiúk, férfiak részvételére, olyan területeken, ahol alulreprezentáltak.
Tavaly már megkerestem a minisztériumot azzal, hogy akár a Nemzeti Tehetségprogram, akár más pályázati lehetőség keretein belül van-e ilyen lehetőség. Akkor azt a választ kaptam, hogy nincs olyan kezdeményezés, amely bizonyos szakterületeken a férfiak alulreprezentáltságának pozitív előremozdítását támogatná, viszont az észrevételek megfontolás céljából a Minisztérium illetékes szakértői és tanácsadói felé továbbításra kerültek.
A Valódi Egyenlőségért Civil Társaságnál sajnálattal tapasztaltuk azonban, hogy az idei pályázati kiírásba (NTP-NEER-20) se került be ez a kérdéskör. Véleményünk szerint éppen a nemek egyenlő esélye szempontjából lenne kiemelten fontos kérdés, hogy ilyen lehetőség mindkét nem számára rendelkezésre álljon. Németországban, ahonnét a Lányok Napja programsorozat ered (amely az elmúlt években ezeken a pályázatokon nyert) évek óta állami támogatással megtartják Fiúk napja programsorozatot is, ahol például az idősgondozó, szemész, patikus, pedagógus, médiaszakértő, fotós, tanár, gyógyszerész és még sok más szakma megismerésére van lehetőségük az általános – és középiskolás fiúknak.

Ahol kevés férfiminta van, a fiúkat inspiráló programokkal hozzá lehetne járulni ahhoz, hogy ebbe az irányba is el tudjanak indulni és kevesebb előítélettel kelljen szembenézniük, készségeiknek, vágyaiknak leginkább megfelelő szakmát tudjanak választani. Ez a későbbiek során a munkaerőpiacon is egy kiegyensúlyozottabb helyzetet teremthetne.Jelenleg Magyarországon a fiúk, férfiak kisebbségben vannak a felsőoktatás legtöbb szakterületén. Ráadásul olyan területeken, mint például a tanári, vagy az óvodai gondozói szakma azért is jelentős kérdés ez, mert az adott szakmák szempontjából is fontos lenne, hiszen a gyerekek számára is szükség volna férfimintákra is ezekben az intézményekben.
Azzal kapcsolatban szeretnénk érdeklődni, hogy mi az illetékes szakértők álláspontja erről. Tervezik-e azt, hogy ilyen kezdeményezéseket elindítsanak a Nemzeti Tehetségprogramon keresztül? Ha nem tartják indokoltnak, akkor ennek mi az oka?
Tisztelettel,
Szujó Flórián,
Valódi Egyenlőségért Civil Társaság
alelnök