Kedves IKEA!
Remélem, nem baj, ha tegezlek. Megszoktam ezt a fajta kommunikációt, amit azért vezettetek be, hogy közelebb érezze magát hozzátok a vásárló. Valahol egy bizalmi viszony az, amikor az ember órákat tölt egy áruházban, hogy kiválassza a saját otthona hangulatát, és aztán odaadja a pénzét cserébe, aminek a megkeresésével az élete egyharmadát, de lehet hogy a felét, eltölti.
És tudjátok mit? Működik. Mindenki szeret titeket. Az IKEA egy olyan brand, amit lehet szeretni. Nagyon sok márka dolgozik azon, hogy szerethető legyen, hogy hűséget váltson ki a vásárlóból, hogy elkötelezze, hogy úgy szolgálja ki, hogy közben a vásárló is kiszolgálja őt. Nagyon sok áruházlánc hirdeti azt, hogy “szeress”, legutóbb a madárkás közért csinálta ezt, direkt nem írom le, de minden nap hallgatjuk, és nem szeretjük tőle jobban, és a piros nagybetűs közért is hiába mondja, hogy a legkisebbek is mennyire számítanak, attól se megyünk holnaptól kizárólag oda.
De az IKEA más.
Titeket szeretünk. Sokszor az ember oda sem néz a többi bútoráruházra, ha valamit nálatok kapni, mert akkor inkább tőletek veszi meg. Karácsonykor többször is benézünk csak azért, hogy lássuk a fényeket meg a hangulatot, hogy érezzük a mézeskalácsot meg a fahéjas almát magunk körül – a családi tűzhely meghittsége és a szeretteinkről való gondoskodás úgy kapcsolódott már össze a fejünkben az IKEA branddel, hogy nem is erőltettétek, nem is küzdöttetek érte; vagy talán éppen azért. Mert őszinte volt. Mert megterveztétek ugyan, hogy mi merre, de sosem a szándékos marketingfogások hozták meg a győzelmet, hanem hogy őszinték és kedvesek voltatok, és az emberek szeretik ezt viszonozni, és szeretik magukat otthonosan és szeretve érezni. Az IKEA egy békés kis sziget, ahová el lehet menni, és mindig jó. Nem tudjuk, miért, de jó.
Ebbe a hangulatba sikerült most belerepülnie a NANE egyesületnek.
Nem értjük, hogyan. Nem értjük, miért. Hogy ki volt az, aki ezt megengedte, ki volt az, aki kapott tőlük egy levelet, és nem töltött el vele 3 percet a Sokszínű Keresőprogramban, hogy felfedezze, miről is szól a NANE tevékenysége. Csak azt látjuk, hogy elhittétek: az is a szeretetről, a biztonságról meg az otthon melegéről szól.
Ugye most már sejtitek, hogy nem így van?
Most, hogy a férfiszervezetek tiltakozni kezdtek, talán kibomlik majd egy teljesebb kép. Hogy ez az egyesület a férfiakat tekinti ellenségnek. Hogy náluk apuka a potenciális bűnöző, náluk apuka az, aki veri anyukát, és anyuka az, aki a sarokban sír a gyerekkel. Ez a sztereotípia az, amit ők elsősorban közvetíteni akarnak, és hiába vannak férfi áldozatok, hiába vannak női elkövetők, innentől kezdve ők a kisebbség, mégpedig egy olyan kisebbség, akinek kivételesen nem kell foglalkozni a jogaival. Mert mindenki másnak a jogai nagyon fontosak, ha csak egy-két százaléka a társadalomnak, akkor is – de a férfi áldozatok láthatatlanok. A férfiak, akiket sokkal-sokkal több fizikai erőszak ér, és akiket az anyák is gyakrabban bántalmaznak, mint a lánygyereket; a férfiak, akiket a családjogi bíróságok elidegenítenek, akiket a pénzvadászatból házasodó nők évtizedeken át kirabolnak, majd öngyilkosságba hajszolnak, ők nem léteznek. Csak a nők elleni, férfi által elkövetett erőszak létezik, mert a NANE így látja a világot. Mert a NANE nem a nőkért van, hanem a férfiak ellen.
Döbbenten néztem az első videótokat. Amikor a szervezet neve felmerült, már tudtam, hogy baj van, és a videó aztán nem is hagyott efelől sok kétséget. “A nők elleni erőszak a legtöbb esetben láthatatlan”, hadarta sietősen a narrátorhang. 49%, állításuk szerint, és senkinek nem szúr szemet, hogy ez ellentmondás: ha a 49% mellett lenne egy sokkal nagyobb százalék, amiről nem tudunk, akkor meghaladnánk a százat. De miért csak a nőkről beszélünk? Miért “a nők elleni erőszak”, miért nem “az erőszak” számít?… Miért kap egy egyesület össztársadalmi támogatást arra, hogy az emberiség felét a szőnyeg alá söpörje? Családon belüli erőszak az is, amikor az anya bántja a gyereket. Nagyon sok ilyen esetről tudunk. Miért nem erről beszélünk – miért nem olyan szervezettel szerződik az IKEA, akik mindenkit védenek, miért kell ennyire diszkriminatív irányból közelíteni egy létező és súlyos problémához?
Persze nem tudjátok, de a NANE senkit sem véd, senkiért nem harcol. A NANE kiadványokat terjeszt, és ha valaki felhívja őket, hogy “segítsetek, ver a férjem”, általános dolgokat mondanak, bizonytalanul azt javasolják, hogy talán hívja a rendőrséget, vagy a PATENT egyesületet; igazi segítség nem érkezik, és eleve nem is mindig veszik fel, csak bizonyos napokon, bizonyos idősávban. Ők nem a nők megsegítését tűzték ki célul. Hogy mennyire így van, ahhoz elég a másik nagy szervezetet: a PATENT-et jobban megnézni, itt már a név is az, hogy “patriarchátust ellenzők társasága”, és nem kell sokat keresni, hogy az ember felfedezze, hogy a két szervezet szinte egy és ugyanaz, de legalábbis kéz a kézben járnak.
Ti csak jót akartatok.
Értem, hogy jót akartatok. Egy nemes célért indultatok harcba, felvettétek a kapcsolatot valakivel, akiről úgy tűnt, hogy jót akar. De nem akar jót. A férfiaknak akar rosszat, és nem csak annak a pár százaléknak, aki tényleg bántja a partnerét: értük nem kár. Azokért kár, akik nem tettek semmit, de mostantól a vádlottak padján fognak ülni gondolatban, és aztán majd egyre inkább konkrétan is. Az ártatlan, jószándékú férfiak kapták ezt a pofont, és kapják innentől kezdve két évig, ahogy azt a második videóban megmutattátok. “Szakmai partner.” Milyen szakma lehet ez, ami csak arról szól, hogy valaki ellenszenvesen nézzen rám csak azért, mert férfi vagyok? Ha bármelyik más csoporttal: a feketékkel, az indiaiakkal, a tálibokkal vagy a melegekkel csinálja meg ezt egy szervezet, hogy általánosítva a bűnözők közé sorolja őket, másnap lángokban áll a média! A férfiak, és főleg a fehér férfiak viszont világszerte céltáblák, mert velük ezt meg lehet csinálni. Én magam sokszorosan céltábla vagyok: férfiként, fehérként, heteroszexuálisként, sőt, újabban külön kitétel, hogy “ciszneműként”, a világ szennyének, hordalékának érezhetem magam, mert állandóan ezt kapom mindenhonnan: én voltam, én csináltam, én követtem el, én követem el még ma is nap mint nap a világ összes bűnét, és én vagyok a felelős a rabszolgakereskedelemért, a világháborúért meg az olajválságért is. Erről szól ez a “szakma”, amiben a nősoviniszta szervezetek partnerek lesznek. Ezt kell most hallgatnom két évig.
Értem, hogy segíteni akartatok, de ebből nem lesz segítség. Ez az egész kampánysorozat valójában nem csinál semmit, nem javít a nők esélyein. Ezt nagyon fontos megérteni. Ez egy szervezet reklámja, hogy több pénzt kapjanak, pedig pénzük aztán eddig is volt. Tenni nem tesznek semmit: a bántalmazott nőnek nem telefonvonal kell, hanem védelem, márpedig azt csak az állami szervezetek nyújthatnak – és ők nemre való tekintet nélkül nyújtják, ahogy ez igazságos. Mert igen, férfit is bánthatnak, fiúgyereket is bánthatnak, és a férfiak éppen olyan fontosak, mint a nők. Próbáljátok csak ki: tegyetek ki egyszer egy táblát, hogy “a férfiak éppen olyan fontosak, mint a nők”, van egy fogadásom rá, hogy másnap a NANE felbontja a szerződést, vagy üzletipartner-kapcsolaton belüli erőszakot alkalmaz rajtatok. Nekik ez vörös posztó. Ők egy ilyen bosszúálló “segélyszervezet”. Még ezt a levelet is kénytelen vagyok név nélkül írni, mert láttam, hogyan tiporják sárba azt, aki vállalja magát. És én köszönöm, nem kérek ebből, mert engem nem véd meg tőlük senki.
Kedves IKEA!
Kérlek, hogy ne bántsatok minket. Mi sem bántunk senkit. Mi nem bántjuk se a családon belülieket, se a családon kívülieket. Mi vagyunk a normális, épelméjű férfiak, ellenünk hergelitek a normális, épelméjű társadalmat – mindezt néhány százalék bűnözőre hivatkozva. Igen, létezik családon belüli erőszak, de a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a gyámhivatal és sok más szervezet azért van, hogy harcoljon ellene. Ha rosszul csinálják, kampányoljunk azért, hogy csinálják jobban – de ne bízzunk meg helyettük a gyűlölködőkben!
Kérlek benneteket, hogy maradjunk barátok. Én holnap is szeretnék az IKEA-ba menni, és amikor belépek, nem azt szeretném érezni, hogy elkövető vagyok. Csak egy ember vagyok, egy férfi vagyok, aki bejött, és szeretne itthonra mécsest, lámpát meg karácsonyi sütit venni, mert nekem ez továbbra is a szeretetről szól. Szeretném visszakapni a hangulatot, amiben eddig osztozhattunk. Mert a legtöbb családban igenis ott van a szeretet, és a legtöbb apa ajándékot akar venni a feleségének meg a gyerekeinek, nem pedig nadrágszíjjal megverni őket. Kérlek, ne soroljatok minket egy csoportba velük.
Ti jobbak vagytok ennél.
Köszönöm, hogy elolvassátok, és köszönöm, ha értitek az üzenetet!
Üdvözlettel,
Egy nagyon régi, nagyon hűséges vásárlótok
