A férfiak eldobhatóvá tételének pszichológiája
Tény: A Louisiana Állami Egyetem 2 millió dollárt kapott, hogy kikutassa, az agysérült katonák miképpen juthatnának vissza a harctérre aktív szolgálatra? (Inkább, mint azt kutatták volna ki, hogyan juthatnának vissza az aktív civil életbe…) Az Orvosok Egyesülete a Felelős Gyógyításért protestált ez ellen, mert macskák agyával kellett volna kísérletezniük ehhez.
2014 – ben egy pakisztáni tizenéves, Aitizas Hassan megölte magát egy öngyilkos merényletben. Az apja ezt fűzte hozzá: “Sokan fejezik ki a szimpátiájukat, gratulálnak nekem, hogy egy mártír apjává váltam. Remélem, a második fiam is feláldozza magát a hazáért.”
Miért törődünk olyan keveset a férfiak életével?
Láthattuk, hogy a férfiak életének feláldozása mennyire szükséges volt ahhoz, hogy a közösség túléljen és a kibontakozás, fejlődés útján maradjon. A közösség tudattalanul megtanította őket arra, hogy ne törődjenek annyit magukkal. Nézzük, hogy a szintén tudattalan törekvés, hogy a nők életével többet törődjünk, miképpen mutatkozik meg a újságcímekben:
The New York Times: “6 amerikai, köztük nők ragadtak Bagdadban”, amikor az “ártatlan nők és gyerekek, bűnös férfiak” sztereotípiájával találkozunk pl. Irakban, ahol Hussein az idegen nőket és gyerekeket elengedte az országából semelyik ideológus nem tiltakozott a szexizmus miatt. – The Los Angeles Times írta meg ezt a 90 -es évek elején.
Ha nem törődünk a férfiak életével, akkor ők vajon miért házasodnak mégis és vállalnak gyermekeket? Mert ha ezt teszik, rögtön értékesek lesznek a társadalom szemében, és törődést kapnak.
Ártatlan nők, bűnös férfiak
A frázist, miszerint “ártatlanok a nők és gyermekek” mind a konzervatívok, mind a liberálisok komolyan veszik. Ld fenti példa Szaddám Husszeinnel. Képzeljünk el egy törvényt, amely arra kötelezné a lányainkat, hogy a dzsungelbe menjenek, és kockáztassák, hogy fejbe lövik őket. Ezután azt hallanánk a médiából, hogy azon elmélkednek, hogy “ártatlan férfiakat és gyerekeket” ölnek meg. Nem kiáltanánk fel: “várjunk csak, a lányom is ártatlan!”? Jól tudjuk, a riporter ebben az esetben áldozathibáztatónak számítana.
Amikor egy nemzet háborúzni kezd, mindegyik állampolgára egyaránt bűnös és ártatlan. Az amerikai, iraki inváziót 76 %-ban támogatták a nők, a férfiak 87%-a mellett. Ki a bűnös? Ki okozta a háborút? A háború oka a túlélési félelmünk volt, hogy egyszerűen nem éljük túl. Ez pedig mindkét nemre jellemző.
Mivel ez a félelem olyan erőteljes, ezért könnyen elhisszük bárkiről, hogy fenyegeti a túlélésünket, és elhisszük a legrosszabbat róla. Miért? Egyszeri alábecsülése bármilyen fenyegetésnak, mindenkin érezteti a hatását, sokszori túlbecsülése a veszélynek, csak a férfiak számára jelent fenyegetést. A túlélés miatti félelmünk erőssége miatt alakulhattak ki a nacionalizmus torzításai és az a tény, hogy nem akarunk törődni a férfiak emberi arcával és eldobhatóságával (feláldozhatóságukkal). Itt az ideje, hogy ne a férfiakra mutogassunk emiatt a mindkét nemre jellemző félelem miatt.
Amikor a konzervatívok és a libarálisok egyaránt elfogadják a nők és gyerekek ártatlanságáról szóló frázist, akkor csak megereősítik a nők hátrányos helyzetét. Ennak az az oka, hogy az “ártatlan” nők több védelmet és megmentőt igényelnek, ami megerősíti az ő ártatlanságát, ami még több védelmet igényel. Ez egy erőteljes pozíció, de nem akkor, ha a férfisovinizmust táplálja, amely ugyan megvédi a nőket, de egyben le is nézi. Hogy miért? Nézzük csak!
Miért szeretik a férfiak jobban a nőket önmaguknál, de tisztelik önmagukat jobban, mint a nőket?
Emlékszünk, hogyan védtük a gyerekeinket, mielőtt tiszteltük volna őket azért, mert képesek megvédeni magukat? A képesség a védelemre generál tiszteletet. A védelem aktusa viszont a világ sötét oldalával való szembenézést és megküzdést jelenti. Ezen küzdelem közben viszont elveszítjük az ártatlanságunkat. Amikor a védelem mesterévé vált férfi találkozik az ártatlan nővel, “szerelembe esik” iránta, mert a nő ártatlansága megengedi számára, hogy ismét megélhesse a küzdelem közben elveszített saját ártatlanságát. Ezen a szerelmen keresztül tapasztalhatja meg a férfi a saját lelkét közvetlenül, ezért a felfokozott szerelem érzése.
Minél ártatlanabb, vagy tradicionálisabb egy nő, annál inkább arra a férfira lesz nyitott, aki képes kezelni a világ bonyolultságát. A férfi ezen képessége engedi meg a nőnek, hogy megtartsa a saját ártatlanságát. A férfi, miközben az Élet sötét oldalával küzd, eltávolodik önmagátók, önmaga sirituális mélységeitől, ami csökkenti a nő szerelmét felé, akárcsak, ha a nő növeli a férfitól való függését. A férfi a nőtől függ spirituális értelemben, jobban szereti, de közben már kevésbbé tiszteli. A férfi tiszteli önmagában azt a részét, amely képes kezelni a világ bonyolultságát, de egyben gyúlöli azt a részét, amely kompromisszumot kénytelen kötni ezzel.
Ha a nők “ártatlanok”, a férfiaktól szinte vallásos erejű dícsőítést kapnak. És ez nem véletlen. A vallások lényegében éppen azt teszik lehetővé hogy megérintsük saját spiritalitásunkat, saját lelkünket. Akárcsak az ártatlan nő teszi ezt a komplex világgal megküzdő férfival.
A nők nem esnek szerelembe a férfiakkal, akiket tisztelnek? Nos, ezt szerelemnek hívjuk, de valójában szerelembe esés helyett pontosabb a tiszteletbe esés kifejezés. A rajongás egyik formája. A férfiak csakis önmegfigyeléssel észrevehetik, hogy a rajongás amit éreznek, mondjuk egy futballcsapat vagy az uniformisuk láttán szeretet -e, vagy inkább tisztelet.
Akárcsak az “Egy tiszt és egy úriember” című drámában, ahol a két férfi közül az egyik önmagába néz, és eldönti, nem lesz pilóta, mire a kedvese elhagyja. Érthető: feladta a védelmezői státuszát, már nem tisztelhető (rajongható) többé a nő számára. Általában értékeljük a férfit, aki hajlandó magát feláldozni, és ignoráljuk, aki értékeli önmagát és védi az életét, az egészségét.
Bécsben történt, hogy egy kórházban összefutottam egy magyar fiatalemberrel, aki a mindenesek kék egyenruháját viselte. Ételt szállított, elvitte a maradékot, kb ebből állt a munkája. Csak nőkkel dolgozott együtt, akik nem értették, férfi létére miért nem izzad kinn a napon, valamelyik építkezésen. Ő őszintén megmondta: kímélni akarja magát, a pénze pedig éppen úgy megvan. Ezt nem volt mindig egyszerű elfogadtatnia, hiszen bárki tarthatta egyszerűen lógósnak.
Természetesen tiszteletre érdemes, ha férfiak önmagukat nem kímélve viszik előre a civilizációt és a családjukat, de ennek árnyoldalait is látni kell (pl. nem fog törődni az egészségével, és rövidebb ideig él, mint a párja), illetve ahogyan a nők választhatnak a karrier és a család között, éppúgy választhassanak a férfiak a feláldozhatóság és az önkímélet között.
Amúgy ma még a férfiak sem szeretik önmagukat, ha feladják a védelmező/gyilkos szerepköreiket és a nők sem őket választják ilyenkor.
Végkövetkeztetés? Mindkét nemnek gyakorolnia kell a saját lelki integritását kiteljesíteni, éspedig akár önállóan is, valamint szükséges integrálniuk a védelemigényét a másik nem részéről. Pl. a nőknek a házasság és a családtagokkal való törődés rizikófaktora a rövidebb életnek, míg a férfiaknak a garancia a hosszabb élethez. A férfiak a veszélyesebb munkákkal vállalkják a veszélyt, a nők az otthon megteremtésével és fenntartásával.
Az integritás belső békét ad, és nem fogunk kórosan függeni a másiktól.
